Miért van az, hogy visszaesek abba a depressziós gödörbe, ahonnan rég kimásztam? (Kicsit hosszú) De tényleg, akkor olvasd el ha van időd .

Nagyjából három éve , hogy egy lányba BELEszerettem. El is mondtam neki , ő pedig úgy válaszolt , hogy az akkori gondolkozásmódommal a válasza nemnek volt értelmezhető.

Három éve mindenhol őt látom. Semelyik másik nőre nem tudok ránézni.

Miután "nem"-et mondott , beképzelt(?) depresszióba képzeltem magam. Tanulmányi eredményeim a Forintnál is jobban estek le.

Barátaim mindig is voltak , bár mostanában egyre inkább azt érzem , hogy nincs közöttük helyem , hogy nem érdemlem meg őket.

Szüleimmel , se senkivel nem tudom megbeszélni lelkem fájdalmát , mert gyermekdednek érzik , azt várják tőlem hogy változzak meg. Hogy legyek egy teljesen más ember.

Szóval egy hónapja ráírtam életem szerelmére , hogy találkozzunk , nem akartam mást csak megkérdezni jól van-e , látni hogy biztonságban van.

Azt írta , hogy nem látja értelmét , de minek is az értelmét?

Nincs értelme semminek...

Egy hónapja találkozóimra nem megyek el , félek hogy meg ismerik a nem vidám , nem nevetős letargikus , már-már szánalmas énemet.

Suliba nem járok be , melóhelyre se.

Szüleim kezdenek aggódni , lemondani rólam.

Tevékenységeim (Rajzolás-Olvasás-Nyelvtanulás) abbahagytam , úgy érzem egyedül vagyok a világ ellen.

Bármi javaslat , vagy valaki aki hasonló cipőben jár mint én?

18/F