Mi az oka annak, hogy valaki kilátástalannak látja az életét?

mert nem kapja meg amire igazán vágyik és nem tudja mit tegyen, hogy elérje

24F

1. Nincsenek haverok, ami sok mindenhez vezet. Például a kettes ponthoz, hogy egy barátnő szerzéséhez igen is kell egy társaság, ahol megismerkedsz emberekkel, és valami úton módon, akár a véletlen folytán összefutsz egy szimpatikus lánnyal. Meg aztán kapcsolatok hiánya a munkára is kihat, nem tudsz, nem hallasz egy jobb állásról, ahol esetleg némi protekcióval be tudsz jutni, de lehet akármilyen kis dolog is, ami némiképp abban az élethelyzetben kisegítene. Mindehhez még társul egy elidegenedés, kommunikáció hiánya, és már ki is alakul a depresszió, szociális fóbia, önmagunkba zárkózódás.

2. Mint már említettem barátnő hiány. Igazából szerintem ennek hiánya bizonyos életkor után, vagy több éves magány után jelent gondot. Biztos nem jó tiniként társ nélkül lenni, de akkor pl. ezernyi dolog helyettesíti, tanulás, szórakozás, haverok. 30 körül már szerintem problémás, és ebben a korban talán lehet azt mondani, hogy kilátástalanná válik az élet szeretet hiánya nélkül. Nem kell vetíteni, szerintem hosszabb magány után mindenki vágyik egy ölelésre, együtt eltöltött hétvégékre, közös programokra, sexre.

3. Pénz és egzisztencia hiány. Körömben, régi osztálytársaknál, lakókörnyezetemben nagyon is látni, hogy mennyi számít a pénz manapság. Gyerek koruk óta járatták őket magán tanárokhoz, ezáltal hamar szereztek nyelvvizsgát, jobb jegyeik lettek, 18 évesen autót kaptak, egyetemi évek alatt lakást vettek nekik. Nem volt semmi olyan probléma a fiatal 20-as éveikben ami miatt mások kétségbe esve menekülnek ki külföldre, vagy több munkát vállalva robotolnak a megélhetésért. Van kocsi, lakás, saját élet, mindig is felszabadultak voltak amiatt nem kellett olyanokra gondolni, hogy 16 évesen megengedhetnek-e maguknak(szülők által) dolgokat, csajok jöttek mert volt pénz, városban a felső réteghez tartoztak ezáltal soha nem kellett tartani a megbélyegzéshez. Taknyos sihederként a bárpult előtt kortyolták a whiskeyt póló+zakó kombóban. Egyetemről kilépve szinte tuti volt a jó melóhely, évi nyaralások fixek, ahogy a síelések, jó bulik, tovább növelve csak az önbizalmat nem értve hogy mások ezt miért nem tudják elérni, hisz csak tanulni és küzdeni kell érte, hisz ő is megette. Ellenben akinek ez nem jutott, az vagy mehetett külföldre fiatalon gyárba robotolni 12 órában, vagy három műszakban, több emberrel megosztva a lakást, aztán ha ezt megunja akkor haza jön a honvágy végett, de csak azt látja hogy milyen pocsék a helyzet. Ugyanúgy kemény meló, szombati túlóra, aztán hallgassa a szomszédoktól, ismerősöktől, hogy ennyi idősen még mindig a szüleikkel él, ami csak számára érthető, hisz egy albérlet 100K, amihez jön még a kaja, üzemanyag vagy bármilyen más közlekedés, és élni még nem is élt. Ha ugyan mindezt kitudja fizetni. Saját lakása előre láthatólag soha nem lesz. 1. 2. pont okozta önbizalomhiánnyal párosulva ez az állapot csak még jobban romlik, pláne úgy ha az interneten aljas hozzászólók csak még jobban megerősítik abban, hogy egy vesztes, hogyan lehet így élni. Szomszédok, ismerősök szúrós, lenéző tekintete miszerint az én fiam már jövő hónapban házasodik, jön a gyerek, sikeres vállalkozó, nagyon jó megy neki már csak hab a tortán. 25 év felett ezzel az ajánló papírral rendkívül nehéz csajozni, haverok már nem nagyon jönnek.

4. Család nem támogatja az embert lelkileg. Nem kell hogy a gyereket verjék, elég ha belé ültetik, hogy hát már ezt sem tudtad megcsinálni, lusta vagy, mihaszna vagy, esetleg mikor arról lenne szó hogy elindítják az életben egy jó szót sem kap, vagy tanácsot mégis mihez kezdjen. Ha alkoholisták, karrieristák, túlságosan ragaszkodóak, az sem éppen egy pozitív behatás. Küzdenének persze hogy ebből a szülői fészekből végre kiszakadjanak, de a 3-mas pontban taglaltak miatt rendkívül nehéz.

Én úgy gondolom hogy ezen dolgok együttese okozza a kilátástalanságot. Ami szerintem a magyar átlagos fiatalok nagy részét érinti, főleg a férfiakat. Persze ehhez még társulhat több dolog is. Nem találta meg a hivatását, fogalma sincs hogy miben jó, ez végett őrlődik, egy nagy senkinek gondolja magát, elszomorodik mert sehonnan nem kap segítséget, és sajnos szerintem ezek a dolgok vezetnek az öngyilkosság felé. Manapság az elidegenedés, a magány, a kilátástalanság óriása problémák tartom, a világ mégis olyan dolgokkal foglakkozik inkább mint a rasszizmus, melegek jogai, politikai helyzet, vallások létjogosultsága, holott a jövendőbeli társadalom, a fiatalok döglődnek.

Igenis foglalkoznak a magánnyal, ez nem igaz, hogy nem. És persze az sem igaz, hogy ez kifejezetten a férfiak problémája csak. Nem, nem.

De látom, te férfi vagy, és ezt így éled meg. Talán észre kellene venni, hogy nem csak te vagy egyedül így, és nem csak egy férfi kerülhet ilyen helyzetbe. Mi kell ehhez? Hogy ne csak magadat sajnáld, és vegyél észre másokat magadon kívül.

"Igenis foglalkoznak a magánnyal, ez nem igaz, hogy nem. És persze az sem igaz, hogy ez kifejezetten a férfiak problémája csak. Nem, nem.

De látom, te férfi vagy, és ezt így éled meg. Talán észre kellene venni, hogy nem csak te vagy egyedül így, és nem csak egy férfi kerülhet ilyen helyzetbe. Mi kell ehhez? Hogy ne csak magadat sajnáld, és vegyél észre másokat magadon kívül."

Áruld már el, mégis ki az ördög foglalkozik a magánnyal? Le se tojja a társadalom azt, hogy például én egyedül vagyok, senkim nincsen! Még az orvosok is lekoptatnak, mondván, ez nem az ő szakterületük... A nők pláne tojnak a fejemre, szerintük valami komoly gond lehet velem, ami miatt még nem volt csajom soha, és ennyivel elintéznek, a továbbiakban nem hajlandóak velem foglalkozni. A kutya nem foglalkozik a magánnyal, nem tudom, te melyik bolygón élsz!