Ilyenkor mit tudok tenni?

Azt érzem, hogy kezd elegem lenni az emberekből. Legszívesebben, az egész életem, egy kislakásba élném le, valami olyan munkával keresve a kenyérre valót, amivel nem kell emberek közé menni. (Kivitelezni kilehet, interneten keresztül, mindent ellehet rendezni.)

Azért, mert a legtöbb ember kétszínű, bunkó, beképzelt, degradáló, nincsenek tekintettel senkire, és semmire, csak a saját érdekeiket helyezik előtérbe.

Nehéz kiismerni őket, sokszor nem a valódi arcukat mutatják, lehet csak eszköznek használnak, mert segítségükre vagyunk, valamilyen céljuk elérésében. Mikor már nem látnak semmi hasznot bennünk, akkor eldobnak mint egy elhasznált zsebkendőt. Szemünkbe jó pofiznak, hátunk mögött kibeszélnek. Van, hogy a valódi arcukkal, akkor szembesülünk, mikor a tudtuk nélkül tartózkodunk velük egy helyiségben.

Látják a másikon, hogy szenved, abba még belerúgnak, megalázzák, mert ez olyan jó buli, és a többi birkának, is tetszik. De ha már ők egy bizonyos szituációnak, az elszenvedőalanyai, akkor az már nem olyan jó buli számukra.

Még írhatnám ezeket a sorokat, a végtelenségig.

Elnézést, ha zavaros lett!