Elmebeteg vagyok?

Nem, az pont, hogy nem segítene, sikerült újra 10 napig felhagynom vele és sokkal jobban vagyok, legalábbis ez nem terhel le, csak az élet többi dolgai.

Most az életemben elérkezett a pillanat, amit szeretnék jól felhasználni... elhívott egy lány sétálni... viszonylag jól sikerült ahhoz képest mennyire félénk vagyok, remélem sikerül végre felélednem. Eddig mindenhol ahol jártam, tömegben, ahol emberek vannak csak a fagyos tekintetem volt amivel mindenkin átnéztem... most már egyre rosszabbul viselem a dolgokat szétrobban a fejem is, sírok magamban miközben sétálok, egy emléktől is simán sírva fakadok és egy autó is majdnem elütött, mert egyszerűen akkor éppen nem hatott meg, hogy villogott a zöld de én szép komótosan mentem át... szóval eléggé kivagyok de nekem ez a lány jelentheti a kapaszkodót, mert már inkább vagyok afelé, hogy fejbe lövöm magamat...

Szóval szeeretnélek bátorítani, hogy ne add fel, keress egy erős kapaszkodót, amiben nem csalódhatsz, én pl haszonállatokat tartok és elég jól lekötnek, pedig nem kellene sokat ráfordítanom, de ebbe belefektethetem azt a sok energiát, meg időt, amit a gondolkozással töltök.

hosszú lett a válaszom, meg picit értelmetlen is, nekem is éppen most depis hangulatom van, kedvem volt kiírni magamból... remélem nem baj... mint látjátok fontos levezetni... sok sikert

Utolsó, én átéltem, és volt öngyilkossági kísérletem is, hamarosan 19 éves leszek és tudod mit mondhatok nektek? Azt hogy nem fog segíteni senki. Se nők, se a szüleid, se a társadalom se senki.

Az ilyen megtörtség abból fakad, hogy nincs benned elég akarat. Értékeld át az értékeid, miket tartasz fontosnak és rájössz, hogy semmi nem egyértelmű és nem is olyan fontos. Sem a szeretet, sem a szex, a szerelem pedig végképp nem. Ezek egy társadalmi kötelékek amiket túlidealizálunk. Jogom van ilyeneket írni, mert amint mondtam, átéltem és rosszabbat is. Tudom milyen amikor ilyet mondanak a megtört embernek. Minden amit tehetsz hogy egy szánalmas, utolsó nyomoréknak tartod magad, nem riadsz meg a haláltól és ezt pozitívumként használod fel az életben.

Az életerő, amiből egy megtörtnek kevés akad, nem a szerelemből és a hasonló baromságokból jön, hanem a szellemi, érzelmi stabilitásból, ami nem más mint felölelni a szenvedést és megszeretni ezt, szenvedély a szenvedésre.

De ha nem határozol saját sorsod áttörésén, életed jobbá tételén, akkor sajnos nem is érdemled meg.

18/F