34 évesen még soha nem volt barátnőm, már nem bírom lelkileg, hogyan tudnék az életből kiszállni legegyszerűbben?

Az ilyen szövegekkel, hogy jaj de szép az élet meg még nem vagy elkésve és hasonlók tele a padlás.

Úgy érzem nem számítok senkinek ezen a világon, barátaim sincsenek, pedig úgy érzem mindent megtettem azért, hogy ne legyek egyedül, rendes és jószívű voltam mindenkivel. Soha nem volt ismerkedési problémám, nem vagyok visszahúzódó, félénk.

A szüleim miatt vagyok még én itt,de már nem sokáig, mert a lelki gyötrelmeken és amik belül vannak azokon ők sem tudnak segíteni,és a visszatartás ereje egyre jobban csökken ahogy telnek az évek. Teljesen kilátástalan a helyzet, már semmi nem érdekel, semminek nem tudok örülni.

Ez nem olyan érzés,mint egy sima kudarc a hétköznapokban,ez a férfiasság sárba tiprása, és olyan mintha nem tartoznál sehova,senkit nem érdekelne mi van veled,senkinek nem számítanál, csak egymagad vagy és belülről felőröl.

Senki, egy lány se mondja azt,hogy hé te bizony jól nézel ki,vagy bármi hasonlót.Senki nem biztat.