Mindig én futok az emberek után, hogy változzak?

Akármi van az életben, ha én egyszer megharagszom, vagy megbántanak, és nem engedek, akkor vége.

MINDENKI után én futok az életben, kivéve a szüleim után.

21 éves lány vagyok.

Eddig két párkapcsolatom volt, az utolsó most is tart. TOJIK a fejemre, pedig én mindent megadok, amit tudok. A környezetemben mindenki azt mondja, hogy túl jószívű vagyok, és túl "ártatlan". Kihasznál a mostani párom, ha jó vagyok neki elővesz, ha rossz, ott rúg belém, ahol tud.

Anno az exem is ez volt, csak ő sose akart velem találkozni.

A barátaim kihasználnak. Ha nem ugrok 0-24-ben, amikor baj van, hanyagolnak. Ha nekem kell valami, nem érdekli őket. Ha bajom van, letudják egy "majd megoldódik" mondattal, vagy azzal, hogy ne aggódj.

Világéletemben egyedül éreztem magamat, és most kezd kiteljesedni. Alapból pánikos vagyok, szorongok, és ez még nehezebbé teszi. A szüleimet is angyon ritkán tudom látni. A testvéreim tojnak rám, inkább én kedveskedek nekik.

Ha megmondom a magamét, egyedül maradok. Mit tegyek? Kezdem feladni.

ha új helyre megyek, nagyon nehezen fogadnak be. A pasik ha megtudják, hogy párom van, hagynak, a lányok meg nem akarnak velem barátkozni, hiába próbálom, inkább átvágnának meg röhögnek rajtam.

Ebből hogy lehet kijönni?

Kérlek adjatok tanácsot, mert már nagyon nehezen bírom.