Van családom, barátaim. Hogy lehetek mégis magányos? És mit tehetnék ellene?

A maganyossak nem attol fugg hogy kik vannak veled. Hanem attol hogy milyen kapcsolatod van veluk. A kapcsolat minosege pedig legnagyobb reszet azon mulik milyen a szemelyiseged.

https://www.youtube.com/watch?v=EFcAQEpomFc

Rendezd a családi kapcsolatodat!

Csajozz/pasizz be.

A társas magány létező jelenség. Olyankor üti fel a fejét, amikor a kapcsolatok nem elég mélyek, és a szereplők nem igazán figyelnek a másikra. Ez pedig sajnos manapság egyre gyakrabb. Mindenki a facen lóg, ott osztjuk meg életünk apró részleteit, miközben az érzések, urambocsá' érzelmek háttérbe szorulnak. Elsilányulnak. Haldoklik az emberi kommunikáció (a fiatalok már meg sem tanulták azt), mindenki a telefonját buzerálja, így igazi barátságok sem épülnek fel.

A magányosság egy érzés. Ami rendkívül frusztráló lehet, mert a hétköznapi életünk minden területére kihatással van. Az érzés azonban nem kell, hogy uralkodjon rajtunk. Úgy tehetünk ellene leginkább, ha elcsendesedünk először is. Mit jelent számomra a családom, mit a barátaim? Mit teszek értük, hogy kifejezzem feléjük, fontosak nekem. Nem ők mit tesznek, hanem én mit teszek! Akár egy kis listát is készíthetek, feljegyezve a legfontosabbakat, amit értük és nekik tettem. Ha túl rövid a listám, akkor valószínű érdemes elgondolkodnom, nem inkább csak "használom" őket? S tegyem fel a kérdést: Akarom, hogy ne legyek továbbra is magányos? Mert akkor változtatnom kell a túl rövidre sikerült listámon. Gondoljam végig, mivel tudnék örömet szerezni a családtagomnak, a barátomnak. Erre azonban időt kell szenteljek, hogy megfigyeljem, mivel tudok örömet szerezni nekik. S ez nem egyforma. Van, akinek arra van szüksége, hogy leüljek mellé, s csak hallgassam, hogy el tudja mondani, ami benne van. Van, aki az apró figyelmességet értékeli. Nem kell nagy dologra gondolni. Talán csak egy kézzel firkált cetlire a konyhaasztalon: "Szeretlek Anya!" Mert minden ember arra vágyik, hogy fontos legyen valaki(k) számára. Mert akkor kevéssé szorongat minket a magány. De ezt tanulnunk kell kifejezni, mégpedig egy életen át. S ha nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy változtasson, vagy nem látja, hogy a változtatásra szükség van, arra biztatom: Kulcsolja össze a kezét, s szólítsa meg azt a Valakit, aki önt nagyon szereti. S azt akarja, hogy ne legyen soha többé magányos. Istent. Ő ugyanis válaszol a legdadogóbb "imádságunkra" is. Hogyan? Ez az Ő titka. De meg fogja majd érteni.