Mit csináljak, hogy ha utálok templomba járni, de mégis rámkényszeríti a családom?

Számold meg a templomban az égőket!

Hány éves vagy, hogy kényszeríthetnek rá?

te nem az a náci hülyegyerek vagy aki kamukérdéseket ír ki, majd pár nap elteltével jól szétolt minden válaszolót, náci jelszavakat ír le, és végül mindezekért hősnek titulálja magát?

Hasonlóképpen gondoltam én is, amikor 43 évesen - 16 évvel ezelőtt - három évtizednyi kihagyás után újra átléptem egy templom küszöbét. Nagyon aggasztott, hogy mit szólnak ehhez mások? Ma már jóízűt mosolygok ezen, mert azok az emberek, akiknek annyira féltem a véleményétől, kérdezgetik tőlem: Honnan van neked ilyen békességed? Miért nem idegeskedsz azon, ami mindenki mást betegre frusztrál? Én ugyanis olyat kaptam a templomban, amit egyetlen barátom sem tudott volna nekem megadni. Az Istenben bízó élet csodálatos nyugalmát és reménységét. Azt egyébként, hogy a tudomány és a vallás egymást kizáró dolgok lennének, csak gondoljuk. Szokták volt mondani: "Aki belekortyol a tudomány kelyhébe, ateista lesz. Aki kiissza, a kehely alján meglelé Istent." Az idézetet egy bizonyos Isaac Newtonnak tulajdonítják sokan. Ami pedig annyira zavarja most, azt közérthető szóval így hívják: emberfélelem. Mindnyájan félünk attól, hogy mások mit is mondanak rólunk. S ahhoz viszonyítunk. Hogyan érhetnénk el, hogy csupa jót mondjanak rólunk? A válasz egyszerű: Legyünk jók. Csak sajnos az általános emberi tapasztalat az, hogy ebben mindnyájan kudarcot vallottunk. Ideig és óráig megy ez csak nekünk, akkor is csak tessék-lássék módra. De, hogy ez ki ne derüljön, megtanulunk álarcot hordani. Jópofán mosolyogni arra, aki untat minket. Arra persze nincs merszünk, hogy megmondjuk neki őszintén, de nem bántóan: Ne haragudj, engem most teljesen más valami foglalkoztat. Ne erről beszéljünk. Az ember ugyanis az önzés betegségében vesztegel. Nem adni akar, hanem kapni. Mégpedig többnyire mindenáron. Ezért talál ki "ezerszer érdekesebb dolgokat" Isten szeretete helyett. Persze ez sem elégíti meg, ezért aztán betegesen frusztrált lesz az emberek többsége. Mert nem találja meg az életben annak értelmét. Aki pedig elmondhatná neki, Isten, attól meg menekülni akar. A Biblia azonban kijelenti, hogy ez nem magunktól van. Hanem, mert valaki fellázított minket az Isten ellen. Önt és engem és mindnyájunkat. S erre csak egyetlen segítség létezik. Elfogadni a "Nagy Közbenjáró" segítségét, aki egyedül ki tudja békíteni az embereket Istennel. Ő Jézus. Aki ezt szégyelli és nem akarja, arra Isten nem erőlteti rá. De egyszer számon fogja majd kérni mindnyájunktól.

Nekem muszáj volt, Apu kötelezett. Vasárnap délelőtt mentünk 4-en: Apu, 2 bátyám és én. Ahogy telt az idő volt, hogy egyik bátyám nem jött vagy a másiknak volt dolga. Nekem ezt nem lehetett, az összesre el kellett mennem. Engem Apuci sokkal rövidebb "pórázon" tartott mint a 2 bátyust. Mindig ki kellett öltöznöm: fehér csipkés-fodros inget, fekete rakott szoknyát és fehér harisnyanacit kellett viselnem, hajamat be kellett fonnom. Emlékszem nyáron megsültem, télen megfagytam. Apu a bátyáimtól nem várta el a kiöltözést, elég volt ha én voltam ünneplőben. Amikor vége lett mentünk nagyszülőkhöz ebédre. Szinte mindig húsleves volt meg rizs csirkehússal. Megáldottuk az ételt, majd étkezés után fel kellett állnom és a Bibliából fel kellett olvasnom egy részt (minden vasárnap másikat).