Hosszú évek zárkózottságából hogyan tudnék kitörni?

Soha, egy percig sem gondoltam, hogy jó egyedül. Mindig is utáltam egyedül lenni, nem vagyok az a személy, aki undorodik és megkeseredett a többi embertől, és legszívesebben elbújna a világ elől. Csak valamiért az elmúlt évek így jöttek össze, ami sokszor kínkeserves érzés volt, főleg a párkapcsolat hiánya. Nagyjából az elmúlt 7 év telt így, de ebből leginkább az elmúlt 3 év volt az, amit mondhatni teljesen egyedül, barátok, párkapcsolat nélkül töltöttem. Nagyjából ezek az évek semmiből sem álltak. Munkahely váltások mert fél évnél tovább alig tudtam megmaradni, és mindig meg volt bennem, hátha a következő munkahelyen bekerülök egy jó társaságba, és persze a munkanélküliség. Otthon filmezés, sorozatnézés, olvasás, videojáték, és internetezés. Sokszor eljártam futni, sétálgatni, konditerembe, hátha kialakul valami. Utazgattam is. Mindhiába. Mintha valamiféle átok ülne rajtam, vagy csak simán ez a sorsom. Ami szintén durva, hogy mindenütt csak olyan emberekkel akadtam össze, akiknek már eleve volt párjuk, tehát még az a érzés is totál kiveszett belőlem, hogy valakiért érezzek valamit, a minimális esélyt sem láttam senkiben, hogy esetleg a jövőbeli barátnőm legyen. Még az interneten lévő beszélgetések is totál kivesztek. Facebookom nincs, őszintén kicsit szégyelleném is, ha valami régi ismerős rám írna, és tudná hogy milyen állapotban vagyok, meg nagyon fel se tudok semmit se mutatni, az évek alatt még egy nyavalyás kép sem készült róla, de ki is készített volna? :( Ami még szintén értelmetlen számomra hogy körülöttem, volt barátok, osztálytársa, ismerősök mindenkinek van párja, teljesen mindegy hogy néznek ki, kövérek, soványok, milyen a természetük, személyiségük, találtak maguknak párt. Így biztos bennem van a hiba, csak tudnám hogy mi az?

De hogy a kérdés lényegére térjek. Egy zárkózott ember, aki elszokott a társalgástól, de az igénye nagyon meglenne rá, hogy tudna ismerkedni, barátkozni? Szórakozóhely szöveggel senki ne jöjjön, nagyon jól tudom hogy nem lehet ilyen helyeken ismerkedni. Internet is gyakorlatilag útvesztő, mindig levelezés pár üzenet után abbaszakad, fórumokon meg nagyon nincsenek nők sem, és ezeken a helyeken nem is akarnak az emberek semmit. Facebook meg a szokásos mizu, hogy vagy stb. mondatoknál tovább alig lehet jutni. Társkeresőkön meg inkább az idősebb korosztály van, vagy pedig nagyon nagy a távolság.

Konkrétan kezdek beleőrülni a magányba, napjaim már csak a nagy semmivel történnek, és semmilyen élvezet nincs az életemben. Ez nem pillanatnyi hangulatingadozás, mint írtam évek óta fenn áll, és úgy érzem kezdek bedilizni. Főleg úgy, hogy még a miden napos beszélgetések hiányoznak az életemből, nem még egy párkapcsolat. Rohadtul nem vagyok egy öngyilkossági párti, semmi értelmét nem láttam soha, de újabban másra már nem nagyon tudok gondolni. :(