Úgy érzem, hogy a képzeletemben élek. Hogy lehet ennek vége?

Fél éve volt egy srác, akivel 2 hónapig randizgattam, végül úgy döntöttünk, hogy a távolság (+ neki munka, nekem érettségi) miatt nem vesszük komolyabbra a dolgot. Szépen lassan el is távolodtunk emiatt, már jó ideje nem beszélünk. Én nem is akartam más fiút igazából itt, ahol lakom, tekintve, hogy szeptembertől úgyis Pesten leszek.

A bajom tehát nem az, hogy nincs pasi az életemben, eddig is megvoltam anélkül. Hanem hogy nincs Ő az életemben. Általában mindig Ő jár a fejemben, ha épp nincs mivel elfoglalni magamat. A furcsa az, hogy lassan már azt is elfelejtem, hogy milyen a hangja, vagy hogy nevet, stb... Szóval azt érzem, hogy már csak egy elképzelt emberre gondolok, aki nem is létezik. Néha tényleg olyan érzés, mintha még itt lenne nekem. Aztán mikor ráeszmélek, hogy hoppá, ez rég elmúlt... akkor eléggé rosszul érint a dolog.

Ez most elég furán hangzik így visszaolvasva. Érzett már valaki így? Igazából meg se tudom rendesen fogalmazni... olyan kacifántos az egész.