Hogyan szabadulhatnék meg ettől az életformától?

Figyelem!! A következő szöveg, tele lesz önsajnáltatással, egyeseknek szánalmas, visszataszító olgokkal, csak olyan emberek válaszát várom, akik tudnak segíteni!!

20 éves fiú vagyok. Soha sem volt még barátnőm. Komolyabban utoljára 6 éve beszélgettem, találkozgattam lánnyal, az is csak egy osztálytárs volt.Amint középsuliba kerültem, ahol csak fiú osztálytársaim voltak, ezek a találkozgatások megszüntek. A beszélgetések áttevődtek az internetre, majd megszüntek a kapcsolatok.Volt egy lány, akihez elég közel kerültem. 7. osztályban ismertük meg egymást, egészen 9. osztály közepéig voltunk ismerősök. A lényeg, hogy ő belémszeretett, de éretlen voltam, nem tudtam kezelni, majd ráunt a várakozásra, később ahogy benőtt a fejem lágya rádöbbentem mindere, de akkor már késő volt, összevesztünk stb. Nagyon megviselt az elvesztése, a depresziótól korházba is kerültem. Azóta, vagyis 2011decembere óta nem is találkoztam egyetlen egy lánnyal sem. Őt gondolom az igazinak, a mai napig nem tudtam elfelejteni, az emlékekre úgy tudok visszagondolni, mintha tegnap történtek volna.. Rengetegszer sírtem, szorongtam emiatt. Nem ismerkedtem lányokkal sem és ahogy teltek múltak az évek, kimaradtam MINDENBŐL. Háromszor jártam a 9. osztgályt, majd otthagytam a sulit. Itthon töltöttem egy egész évet. Az az év csak annyibol állt, hogy itthon voltam és gépeztem, tévéztem. Soha, még sulis koromban sem mentem el sehova, suli előtt egyenesen a suliba, suli után egyenesen haza, ha péntek volt, ha szünet előtti utolsó nap, ez mindig így volt, 13-18 éves koromig. Soha nem járkáltam el haverokkal, soha nem bandázgattam, soha nem jártam még buliban, se koncerten. Mióta nem járok suliba, azóta barátaim sincsenek. Egyetlen egy haverom van de őt se láttam egy éve már, csak neten beszélünk, de azt is már ritkán. Tavaly szeptember óta járok dolgozni. Ez kitölti a mindennapjaim, 12 órákat vállalok, emellet plusz 4 óra az autazás, itthon evésre, ivásra, és alvásra van csak időm. Ebből el kb fél éve az életem. Munkahelyemen ugyan vannak ismerőseim, de nem barátkozom. Mivel utálom a mai divatot, így az olyan fiúk, akiken ilyen stílus jelen, kerülök. Lassan, még egy hónap, hogy betöltsem 20. életévem. Ugyan már lemondtam arról. hogy barátnőm lehessen. de még mindig nagyon vágyom rá. Sajnos nulla önbizalmam van, a testemet ocsmánynak tartom, az arcomat undorítónak. A legcsúnyább lányt is túl szépnek tartom magamhoz. Az elmúlt 2 év során nem egy lehetőség lett volna arra, hogy barátnőm legyen, de mindet visszautasítottam, mert túl szépnek találtam őket magamhoz, valamint az én személyiségem s életmódom méltatlannak tartottam hozzájuk. Egy lánynak magabiztos, talpraesett, önbizalomteljes erős férfira van szüksége, így nem engedtem egy lánynak sem, hogy közel kerüljön hozzám. Van egy betegségem, mert szerintem az, hogy nem vagyok képes, illetve nem lennék képes olyan lánnyal összejönni, foglalkozni vele, aki már volt férfival, szeretkezett, pettingelt. És az én koromban már rettentő kevés ilyen lány van, sőt... A péniszemen is van egy rendellenesség, fitymaszűkület. Nem engedi a bőrt hátracsúszni, így ellehetetlenít a szextől. Ez is nagy mértkében vissza fog az ismerkedésben. Én csendes, nyugalmas egyszerű típus vagyok, utálom az új ivatot, nem szeretem a bulikat, szórakozóhelyeket, nem iszok semmi alkoholt, nem cigizek, nem tűrök meg egy iylen lányt sem, nem akarok házasodni, gyerekeket sem akarok, családi hzat, nagy házat, sőt, házat sem akarok. Szeretem a csendet a nyugalmat, a természetet. jómagam 180cm magas vagyok 90kg, a hajam simán rövid nem szeretem és nem is hordtam még azt az oldalt levágott stílust, mert mindenkinek olyan van mrá.

A napokban nagyon erős depresszió tört rám, senkivel nem beszélek. Haza jövök a munkából, eszek, fürdök és fekszem is l, bent sem szólok senkihez, kezd nagyon fura érzés lenni a melkasomban, folyton sírhatnékom van.

em tudok elég kérést feltennni, így csak annyit, hogy mit tunék tenni?