Mit csináljak, ha egyedül érzem magam?

Még valami:

tele vagyok haverokkal - de az nem barátság... ezen szerintem sokaknak jobb volna elgondolkodni, általánosságban:

Mire vágynak: barátokra, vagy csak haverokra?

Nem egy bonyolult kérdés, láthatólag mégse gondolkodnak el egyes emberek ezen soha. Jó nekik így is...

"Ilyenkor érdemes kiírni a várost megyét,

környéket ahol élsz"

Interneten óvatosabb vagyok. NEM írok ki adatokat magamról publikus netes helyre, legfeljebb elnagyoltam ezt-azt.

Ha látnál ilyet, akkor az véletlenül egy velem azonos százalékon álló blöffölő lehet legfeljebb.

Elsősorban ÉLŐben kellene megtanulnia barátkoznia a nagyon zárkózottaknak. De legalábbis hagyniuk, hogy aki barátkozna, kezdeményezhessen irányukba... VALÓDI brátságot.

Nem pusztán csak érdekkapcsolatokat, amikkel ők megelégszenek, a családjuk mellett...

Kb fél óra és jövök, utána olvasom tovább, amiket írtatok/írtál.

Csak egy nüansznyi érdekesség:

bocsánat, h ennyi elírás hagyok és máris post-olom a szövegem... Szoktam javítgatni, de nincs energiám az összes elírásomat...

Azonban pl az előbbi elírásomon elgondolkodtam, freud-i elírás:

"brátság" (a "barátság" szó helyett).

... Tudjátok, hogyan mondják mind a szlávok, mint az angolok a TESTVÉR szót.... kiejtve ilyesmi, mint a magyar "barát" szó, most jöttem rá....

...pláne ha (véletlenül) kimarad a második betű:

"B(A)RÁT"

Kb úgy ejtik a testvér szót a szlávok (egy része), meg az angolok (egy része), hogy

szlávok: brát

angol: brádö (R-t nem nagyon ejtenek, főleg nem a brtiek)

(leírva: brother)

(A magyar "bratyó" (tesó) becézés is egyes szláv nyelvi változatokkal közös.)

Hasonlóan, mint a magyar "b(a)rát" szó.....

Igen, igen, olvaslak, visszaértem, hát vannak közös szomorú tapasztalataink. És akkor ez "csak" a zárkózottságról szól, meg a mogorvaságról. A agresszió témája mint még szomorúbb vonatkozás meg itt off volna, szóval arra itt nem térek ki.

(Az ilyenek egy része mint a klassziklus majom ábráziolás, tudod:

nem hall, nem lát, nem beszél... KÖZÖNY, MINIMÁL SZOCIALIZÁCIÓ... sajnos sokak előtt akár nyiszálhatják másvalaki nyakát - mint ha mi se történne... Tisztelet a kivételnek, aki legalább rendőrt hív ilyen esetben, vagy valami... Nem, mintha a rendőrök sietnének, vagy mintha túl sokat tennének, de van, hogy jobb, mint a semmi.)

De szerintem figyeljünk kedves kérdező igényére is, mivel kissé átétteles a válaszunk rá.... ne kanyarodjunk el most már itt félig se, javaslom. ;)

Bár bizonyára a kedves kérdező számára is gondolatébresztőek vagyunk, az ő kérdése tekintetében, de kissé elkaynarodtunk, javaslom konkrétan a kérdésére írnunk most már. ;-)

igen ebben igazad van, és bocsánat a kérdezőtől hogy kicsit elkanyarodtunk a kérdéstől. de mindenképp szeretném leirni magány témában még a következő gondolatmenetem, mert lehet hogy ez segit valakinek aki magányosnak érzi magát, hogy ne csak a külső környezetet vegyük szemügyre, hanem picit kanyarodjunk kicsit magunk felé is. ezzel talán kicsit visszatérek az eredeti kérdéshez is.

bonyolult belső világom van, talán ez is jobban hozzájárul a magányosságomhoz. a vicc az egészben hogy eddig baromira társasági embernek hittem magam, és mostanában kezdek rájönni a középéletkor közepén, hogy nem is annyira vagyok társasági ember. Ezt szeretném megosztani, hogy azt hiszem ennek az egésznek a társ- (vagy inkább) emberfüggőség volt az oka. mindig kivülről akartam feltöltődni, mások által, és mostanában rájöttem erre, hogy nincs semmi ami engem igazán feltöltene magamtól, vagy magammal. ebből következik hogy nem vagyok jóban önmagammal, vagy nem merek magam lenni, megismerni igazán magam hogy ki vagyok én. És sok mindenre rájöttem, ami most igy nagyon hosszú lenne, de a lényeg az, hogy végül lett valami, ami a sok szenvedésemből kikeveredett. Megértettem hogy egyedül saját magamat vagyok képes feltölteni, nem másoktól várni, és meg kell szeretni lenni önmagammal. Ezideáig állandóan szenvedtem az egyedülléttől, és most van először olyan, hogy elkezdtem ezt élvezni. Most is egyedül vagyok, és annyira harmóniában érzem magamat magammal. rég volt ilyen, talán utoljára gyerekkoromban. Igazából, a magány nem azt jelenti hogy fizikailag egyedül van valaki, mert úgyis sok ember magányos hogy közben sokan körülveszik. Az egyedüllét pedig nem feltétlenül jelent magányt. Igy tehát kijelenthetjük hogy a magány léte vagy hiánya nem más emberek társaságától függ. hanem egyes egyedül önmagunktól. elkezdtem olyan dolgokat keresni az életben sok gondolkodás után, hogy mi az ami engem igazán feltölt. ki akartam jönni a megszokott hétköznapokból, vagy azokból a dolgokból amit szinte már robot szerűen csinálok szolgaként. Kinek mi az, nekem a háztartás, a munka volt ez) szóval merni kell kilépni, és megkeresni azokat a dolgokat, amik igazán érdekelnek, amiben megélhetjük a saját igényeinket. Nekem a tánc a zene, és a festészet ezek a dolgok. Kitaláltam hogy elmegyek táncórát venni, meg festő körökbe. és amióta azt csinálom amit én szeretek, azóta fel tudom tölteni saját magam. igy feltöltve meg jó érzés együtt lenni magammal. megtaláltam magammal azt a világot, amiben én magammal harmóniában lehetek. de ehhez az kell, hogy olyan dolgot csináljunk, amiben jól érezzük magunkat, ne olyat amit elvárnak tőlünk. merjünk lenni azok, akik valójában vagyunk.

nem akartam nagyon elkanyarodni a kérdéstől újra, de szerintem ez is fontos része az egésznek. nem azt mondom hogy akkor legyünk állandóan fizikailag egyedül, nem magányosan, hanem harmóniában magunkkal, mert fontosak a másik emberek is. De olyanokkal végképp ne akarjunk lenni, akik NEM HOZZÁNK VALÓK. és könnyen be lehet ezt nézni, főleg addig, amig az ember nem olyan helyen van ahol lennie kellene. meg amig magadat se ismered hogy ki vagy, addig ne is csodálkozz rajta, hogy nem jó embereket vonzol be. Ha elkezdesz a hobbidnak élni, ott olyan emberek lesznek, akik hozzád valók, és akik elfogadnak úgy ahogy vagy.