Teljes magyány és sikertelenség. Öngyilkos szeretnék lenni, pedig tudom nem ez nem a legmegfelelőbb megoldás. De akkor mi?

Egész életemben szinte magányos voltam. Egy-két baráton kívül senkim sem volt. A gimnáziumot tartottam nagy reménynek, hátha ott teszek néhány új ismerősre és jó barátra szert, de ez két év alatt sem jött össze eddig. Napjaim abból állnak hogy az iskolában semmibe vagyok véve, majd hazajövök és itthon is csak magány vár. Nagyjából másfél éve gondoltam rá először feladok mindent, de meggondoltam magam és elkezdtem interneten ismerkedni. Első alkalommal kifogtam valakit, aki mint kiderült egész idő alatt csak játszott velem. Megrendült becsületem az emberekben, itt volt másodjára hogy "arra" gondoltam. Mikor erőt gyűjtöttem, elkezdtem újra ismerkedni. Megismertem egy lányt, akivel nagyon jól éreztem magam. Elment a gonosz kis gondolat, végre boldog voltam! Beszélgettünk-írogattunk akár egész nap is, majd (távolsági okok miatt) több hónap múlva találkoztunk először. Életem legcsodálatosabb napját töltöttem vele, boldog voltam nagyon - mindaddig amíg azt nem írta másnap hogy ő nem érezte jól magát. Au, ez fájt, jókedvemnek és önbecsülésemnek annyi. Azóta keveseket beszélünk, és bár állítja találkozna velem még, nincs belőle eddig semmi.

Ehhez társulnak mostanában a rossz osztályzataim és konfliktusaim az emberekkel. Nem jön össze semmi nekem, amit próbálok. Harmadjára van az érzésem hogy felesleges vagyok. Erős késztetést érzek az ivásra vagy az öngyilkosságra.

Egyiket sem akarom megtenni, de nagyon félek egyszer elhagy az önuralmam.