Teljes magyány és sikertelenség. Öngyilkos szeretnék lenni, pedig tudom nem ez nem a legmegfelelőbb megoldás. De akkor mi?
Egész életemben szinte magányos voltam. Egy-két baráton kívül senkim sem volt. A gimnáziumot tartottam nagy reménynek, hátha ott teszek néhány új ismerősre és jó barátra szert, de ez két év alatt sem jött össze eddig. Napjaim abból állnak hogy az iskolában semmibe vagyok véve, majd hazajövök és itthon is csak magány vár. Nagyjából másfél éve gondoltam rá először feladok mindent, de meggondoltam magam és elkezdtem interneten ismerkedni. Első alkalommal kifogtam valakit, aki mint kiderült egész idő alatt csak játszott velem. Megrendült becsületem az emberekben, itt volt másodjára hogy "arra" gondoltam. Mikor erőt gyűjtöttem, elkezdtem újra ismerkedni. Megismertem egy lányt, akivel nagyon jól éreztem magam. Elment a gonosz kis gondolat, végre boldog voltam! Beszélgettünk-írogattunk akár egész nap is, majd (távolsági okok miatt) több hónap múlva találkoztunk először. Életem legcsodálatosabb napját töltöttem vele, boldog voltam nagyon - mindaddig amíg azt nem írta másnap hogy ő nem érezte jól magát. Au, ez fájt, jókedvemnek és önbecsülésemnek annyi. Azóta keveseket beszélünk, és bár állítja találkozna velem még, nincs belőle eddig semmi.
Ehhez társulnak mostanában a rossz osztályzataim és konfliktusaim az emberekkel. Nem jön össze semmi nekem, amit próbálok. Harmadjára van az érzésem hogy felesleges vagyok. Erős késztetést érzek az ivásra vagy az öngyilkosságra.
Egyiket sem akarom megtenni, de nagyon félek egyszer elhagy az önuralmam.
A magány tényleg egy nagyon rossz dolog, de hidd el, hogy így is el tud éldegélni az ember.Ez most tudom, hogy sablonosan fog hangzani, de próbálj meg nyitni az emberek felé, mert biztos van aki szeret téged (velem is így volt, és most egy olyan osztálytársammal vagyok jóba, akivel álmomba sem gondoltam volna:)Ez mind, nagyon nehéz, tudom, de hidd el, hogy felállni és újrakezdeni nagyon nagy dolog és ha ezt megteszed, akkor nagyon büszke lehetsz magadra és ez már egy pozitív dolog.
Próbáld megkeresni a jó tulajdonságaidat, írd őket össze és ezt tűzd ki valami olyan helyre, ahol minden nap látod.És esetleg, ha van olyan tantárgy, amiben jó vagy segíts a többieknek benne, annak általában mindenki örül.
És még próbálj meg valami hobbyt találni, ami esetleg csapatos(pl.:foci csapat, gitározás...), amivel elütheted az időt és még élvezed is:)
Sok sikert ;)
U.I.:egyébként a lányok kiszámíthatatlanok és nagyon nem is tudják, hogy mit akarnak
Előtted még az egész élet, lesz ez jobb is csak szedd össze magad, és állj pozitívan a dolgokhoz. Idő kell mindenhez, egy egy kapcsolat kialakulásához is. Találkozz megint a lánnyal, hiszen ő is akar, másodszorra majd jobb lesz, figyelj oda rá. Legyen önbizalmad és önbecsülésed is. Amúgy a serdülőkorban sok ilyen érzelme és gondolata, nehézsége van az embernek, de előbb utóbb úgy is kinövöd. A kudarcokról meg csak annyit, hogy az ember élete végéig kudarcok sorozatán megy keresztül, meg kell tanulni ezen túl tenni magadat. Nem az számít hányszor esel el, hanem az hogy mindig állj fel.
A barátok sajnos jönnek mennek, lesznek újak, és lehetnek olyan időszakok is, amikor senkire sem számíthatsz, csak saját magadra, ilyen az élet, meg kell tanulni ERŐSNEK lenni.
Tanulás tekintetében próbálj meg másokkal tanulni, biztos van olyan is amiben te segíthetsz másoknak. Légy nyitott az emberek felé. Az ivásra meg ne szokj rá, hülyeség, csak még rosszabb lesz minden hosszútávon.
Mondogasd magadban, hogy erős vagy. Kitartást!
Szia.
Az én történetem is hasonló. Ha gondolod, beszélgethetünk. Persze, tudom, hogy megrendült a bizalmad az emberekben, nekem se megy már... de én nem akarom feladni, és tudom, hogy egy beszélgetéssel nem lehet mindent megoldani, de hátha segíthetek valamiben :)
Figyelj nézd meg ezt a videót: [link]
És talán egy kicsit segít
Adj még egy esélyt magadnak, próbáld ki ezt a tábort:
Ez egy angol tábor éppen a te korosztályodnak, ráadásul különleges, itt garantáltan nem fogod egyedül érezni magad, és biztos vagyok benne, hogy élményekkel megrakodva térnél haza utána. Külföldi és magyar barátokra is szert tehetsz. Én is részt vettem rajta korábban, és felejthetetlen élmény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!