Családon kívüli testvériség?
Talán elsőnek furán fog hangzani a kérdésem, de előbb olvasd végig mielőtt ítélkezel. Nem tudom ki nézi, esetleg nézte a Supernatural című sorozatot, a példa most csak szemléltetés lesz, szóval az érdekelne, hogy csak én vagyok az egyetlen, aki hiányolja az olyan emberi kapcsolatokat, mint ami Dean és Sam, illetve Dean és Castiel között van? Vagy emlékeztek Bobbyra és arra, hogyan viselte a srácok gondját? Nem értem, hogy az emberek miért őszintétlenek, nincs bennük bajtársiasság, se tartás, túl önzőek és áttaposnak másokon. Nem képesek feláldozni magukat, itt nem arra gondolok, hogy mártírkodni kellene csak semmi együttérzés nem szorult beléjük. (Tisztelet a kivételnek.) Anyukám mindig mondta, hogy nem lehetek állandóan tekintettel másokra, én mégis megpróbáltam és csak pofonokat kaptam viszonzásul. Belefáradtam az egészbe. Van az a néhány barátom, akikre számíthatok, de rajtuk kívül nem is érintkezem emberekkel, mert tartók tőlük és csak arra vágyom, hogy egyedül lehessek. Egyszerűen elborzaszt ez a felszínesség.
Ugyanakkor nagyon magányosnak érzem magam. Ti nem éreztétek még úgy, hogy hiányzik valaki az életetekből, akivel teljesen őszinték lehettek, aki előtt semmit sem kell szégyellnetek? Akihez úgy álltok hozzá, hogy nem időpazarlás a vele töltött idő, a rá áldozott energia. Aki inspirál, ösztönzőleg hat rám, akivel bármilyen őrült ötletet meg lehet valósítani, mert nem érzem, hogy vannak korlátaink. Együtt nem lennének. Annyira szeretnék egy ilyen bensőséges és testvéri kapcsolatot valakivel, de nem tudom lesz-e valaha ilyen. Vagy létezik-e egyáltalán?
Szeretem a barátaim, de velük is más, ettől függetlenül egytől-egyig értékes emberek, csak nem erre vágyom igazán.
Nektek van ilyen barátotok, olyan testvéretek akihez nem a vér kötelez?
Én is szeretnék ilyet, ki ne szeretne? :)
Szerintem ha egyszer lenne valaki aki ilyen neked azt nagyon meg kéne becsülni.
Férfi vagyok.
Nem tudom, hogy hiányol-e, én pedig nem mondtam neki, hogy hiányzik. De hiányzik, hisz mással nem tudom megbeszélni azokat a dolgokat, amiket régebben csak vele tudtam.
Néha ő kezdeményez beszélgetést, néha én, de nem visszük túlzásba. Régebben minden nap beszéltünk akár élőszóban, akár telefonon, akár facebookon keresztül. Középiskolás barátságról beszélünk, de két évig úgy voltunk egymásnak, mint a testvérek, aztán én felkerültem egyetemre, ő pedig otthon maradt. Ötszáz kilométerre lévén a lakhelyemtől kéthetente jártam haza, de akkor is péntek reggelre értem haza, vasárnap délelőtt pedig indultam, nyolc óra a vonatút, így nem tudtam időt szakítani a találkozásra, csak nagyon ritkán, akkor állt be ez a két-három havi rendszer. Az elején még Skypeoltunk is, telefonáltunk, aztán abbamaradt. Ezt most jól esett leírnom. Nem, dehogy veszem tolakodásnak. :)
Nem is szeretnéd, illetve nem is fogod neki mondani? Gondolom nem akarod ráerőltetni magad, legalábbis én úgy érezném, hogy megvan a saját élete annak a folyásával és, ha nincs benne már alapból helyem, nem akarnám kierőszakolni. Sajnálom, hogy így alakult köztetek, remélem találni fogsz még egy ilyen embert. Megérdemelnéd.
Sajnos az a baj, hogy magamon is észreveszem, hogy a mindennapokban nagyon nehezen tartok kapcsolatokat fenn olyanokkal, akik távol vannak tőlem. Ilyenkor az emberek nem érzik a súlyát a dolgoknak, mindig van valami kifogás, nem kell időhöz kötni magukat, állandóan a tologatás megy. Az ember inkább a közvetlen környezetére fordít energiát, és így sok fontos és értékes dolog elmaradozik az életéből, majd idővel megszűnik. Néha még terhesnek is érzem a kapcsolataim ilyenkor, aztán meg lelkiismeret furdalásom van miatta. Jó lenne azzal burkolózni, hogy túl komplexek vagyunk, de igazából csak lusták. :) Örülök, hogy jól esett, nyugodtan írj vagy feldobhatsz akár más témát is. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!