Mit gondoltok az öngyilkosságról? Szerintetek is önző viselkedés?

8. Akkor megpróbálom újra leírni, hogy miről van szó, Neked, külön: ha valaki öngyilkosságot akar elkövetni, az nem egy normális, elfogadható cselekedet és a legtöbb esetben mentális problémák húzódnak meg a háttérben. Így talán még érthetőbb lesz: ha egy iskolás gyermek egyest kap az iskolában és ezt annyira nem tudja feldolgozni, hogy öngyilkosságba menekül az NEM FOGADHATÓ EL. És az ok lehet szerelmi csalódás, vagy egyéb más dolog, akkor sem lehet azt mondani senkinek, hogy ez elfogadható megoldás.

Az igazi segítség nem az, ha együtt sírsz a barátoddal/barátnőddel, hanem az, ha erőt tud meríteni belőled, ha megmutatod neki, hogy a problémákon felül lehet emelkedni.

De arra nem gondolsz amit az előző írt + arra, hogy sok esetben hosszú évek szenvedései vezetnek az öngyilkossághoz, ami nem illik bele abba a képbe, hogy egyik nap megoldhatatlan másik nap nevet rajta, mert ezek évekig megoldhatatlanok...

"gy talán még érthetőbb lesz: ha egy iskolás gyermek egyest kap az iskolában és ezt annyira nem tudja feldolgozni, hogy öngyilkosságba menekül az NEM FOGADHATÓ EL."

Az a gyerek nem azért öli meg magát, mert egyest kapott, hanem azért, mert egész életében otthon azt mondták neki, hogy mekkora egy vesztes, soha semmire nem viszi az életben, és ha egyest kap, akkor még jól kék-zöldre is verik mellé. A gyerek pedig már nem bírja tovább elviselni a mentális és fizikai fájdalmat, aminek nap mint nap ki van téve, és ez az egyes az utolsó csepp a pohárban, és úgy gondolja, hogy már a halál is jobb annál, minthogy újra bokszzsákot csináljanak belőle a szülei.

Veled az a gond, hogy te nem látod a nagy képet, csak a részletekre koncentrálsz. Akinek jó élete van és boldog, az nem fogja magát megölni azért, mert egyszer volt egy rossz napja. Akinél az ilyen látszólag apróságok öngyilkossághoz vezetnek, ott már hosszú ideje fennálló stressz, depresszió, szorongás áll a háttérben. Azért mert te nem látod kívülállóként, hogy valaki szenved, attól még az úgy van. A legtöbb depressziós ember ugyanúgy eljár dolgozni, eljár iskolába, fizeti a számláit, szórakozik a barátaival, stb. mint a mentálisan teljesen egészséges emberek. Ránézésre nem mondanád meg egyikről sem, hogy bármi baja lenne. Pedig lehet, hogy nap mint nap az öngyilkosságon jár a feje, csak még nem tette meg. Aztán egy nap betelik a pohár és megteszi, és akkor jönnek az olyan okosok, mint te, és osztják az észt, hogy jaj de hát teljesen jó élete volt, semmi oka nem volt rá, hogy megölje magát. Pffft...

#11

Igen nyilván ez nem fogadható el, de nem érted, hogy az ember nem attól lesz öngyilkos, mert éppen van pár rossz napja, hanem ez egy nagyon összetett és hosszú folyamat eredménye, de ezt tökéletesen leírta az előző válaszadó.

Uhh, utolsónak jár a pacsi, talán még magam sem írhattam volna jobban. Igen, pontosan így néz ki a folyamat, persze az emberek szinte mind csak addig jutnak el, hogy megölte magát egy rossz jegyért, sírdogálnak picit a temetésén, aztán megy tovább a felszínes életük ugyanúgy, mint a gyerek nélkül. Abban mindenképp egyetértek, hogy mentális folyamat húzódik az öngyilkosságok hátterében, de ezt problémának hívni? Olyan, mintha csak az adott ember tehetne róla, hogy ez kialakult nála, pedig általában ez nagyon nem így van. Azt is jól mondta a kolléga - saját példából leszűrve -, hogy az ilyen gondolatokkal rendelkező emberek ugyanúgy járnak szórakozni. Igaz, szerény személyem általában úgy szervezi ezeket, hogy mindig csak 1-1 haverral megyünk moziba vagy máshova, mert érdekes módon mikor ketten vagyunk, akkor rohadtul értelmesen el tud beszélgetni velem bárki, de csapatban előjön az alázzunk egyet a leggyengébben szindróma. Persze azt se ő, se a család nem látja, mikor éjszaka elmegyek sétálni az eldugott templomhoz, és a kapucni alatt végigsírok 1,5 órát. Azt baromi hosszú és összetett lenne elmagyarázni, pontosan miért, úgyhogy ezt a részt ki is hagyom, úgyse érdekel valójában itt senkit.

10-es: Írj privátot a konkrét kérdéseiddel, ha gondolod. (meg egy lakhelyet korral, ha lehet)

Természetesen az utolsó pár mondattal egyáltalán nem értek egyet, de soha nem is mondtam ilyet. A megoldás egy barát vagy szerelem lehetne, főleg szerelem, mert az az érzés mindennél többet ér. Aki tényleg megismeri a problémákkal küzdő személyt, leás a miértekig bármi áron, és nem csak addig jut el, a fentebbi példánál maradva, hogy szarul vagy, mert egyest kaptál...aztán "megfogja a kezét", és megmutatja neki/vele, hogy nincs igaza. Nem fölényeskedve, hanem azért, mert szereti és szeretne rajta segíteni.

Korábbi válaszaimra elég sok kritika érkezett, erre válaszolnék röviden.

Először is nem olvastátok el, vagy nem értettétek meg amit leírtam. Olyan dolgokat fogalmaztok meg a véleményem ellen, aminek semmi köze ahhoz, amit kifejtettem.

Elvesznék a részletekben? Ez sem igaz. Az iskolai dolgot példaként hoztam fel, természetesen egyéb problémák húzódhatnak meg egy ilyen eset mögött és pontosan ez az amit többször leírtam (tessék elolvasni).

Kifejezésekbe belekötni pedig gyerekes dolog: mentális probléma is probléma, maga a kifejezés is ezt "sugallja".

Amit ti hangsúlyoztok az teljesen helytelen:

Van valaki, aki kellemetlen tapasztalatai hatására lelkileg sérül. Erre jöttök ti és azt mondjátok: ezzel nincs semmi gond, teljesen érthető, mi sem természetesebb annál, hogy valaki öngyilkosságba menekül, ha az élethelyzete nehezebbé válik.

Sokkal inkább helyesebb azt tudatosítani, hogy: IGEN, jelen van egy bizonyos probléma,DE ez egy állapot, amin túl lehet és túl is kell lépni.

Ha egymás vállán sírtok és mindenért másokat és a világot teszitek felelőssé, azzal nem oldódik meg semmi.

Látom hiába koptatom a billentyűzetet, mert mint általában, az emberek valamiért nem hallják meg a saját véleményüktől kicsivel is eltérő véleményeket. Még mindig egyikünk sem mondja, hogy az utolsó mondatodban leírt hozzáállás lenne a helyes. A többit olvasd el még egyszer az előző kommentekben, és próbálj nyitottnak lenni, hátha sikerül felfognod belőle valamit...

És igen, itt jön a képbe, hogy az emberek nem tudják elviselni, hogy valaki másképp érez, másképp gondolkodik, más a véleménye az általa tapasztalt dolgokból adódóan.