Van itt olyan, aki magányos? Aki úgy érzi, hogy senki sem érti meg, senkinek nem hiányzik?

Sajnos akad elég sok, köztük én is. :(

Én szeretem a magányt, mert én vagyok a magányos farkaska :D

Sokan vagyunk így, de ez így is van rendjén, nincs két egyforma élet, nem érthetjük meg igazán azt amit nem éltünk át. Pl. addig nem érthetem meg milyen elveszteni egy szülőt amíg én magam nem tapasztalom meg. Mindenkinek megvan a maga keresztje, az már elképzelhető hogy sokan cserélnénk mások problémáival de nem számít ha egyszer nem lehetséges.