Annyira megszoktam a magányt, hogy nem tűrök meg másokat magam körül?

Remélem nem bánod, ha felteszek én is egy pár kérdést. Szóval, először is, szerinted miért alakult így, mármint, hogy megszoktad a magányt...? Sokáig voltál egyedül, egyedül éltél, ugyan ott, mindenfajta változás nélkül az életedbe? Nem találtál megértő barátok/társat? Milyen a kapcsolatod a családoddal?

Érdemes lenne ezeken elgondolkodnod, mert először mindig az okokat kell keresni.

Ja és azt tisztáznám, hogy a magány, meg az, hogy valaki egyedül van, egyáltalán nem ugyan azt jelenti. Te azt írtad, szeretsz egyedül lenni, nem? A magányt egy negatív érzés, a magányos emberek nem akarnak egyedül lenni, hanem két kézzel kapaszkodnak mindenkibe, aki odafigyel rájuk. De a kérdéseket nem véletlenül írtam. Van ilyen, hogy beleragadsz egy helyzetbe. Úgy hozza a sors, hogy egy darabig egyedül élsz, és utána meg hozzászoksz. Ilyen velem is történt. Talán az elején még van magány, de aztán elmúlik. Viszont az extrovertált emberek nem bírják az ilyen helyzeteket, beleőrülnek. Valószínűleg valamilyen szinten introvertált vagy, magadba forduló, szükséged van személyes térre, mert különben nem éreznéd kellemetlenül magadat másokkal. De lehet, hogy ez csak egy reakció, a magányra. Mondjuk, hogy nem szeretsz valójában egyedül menni, de tudod, hogy ha vendégek jönnek, az csak időszakos dolog, átmeneti, utána otthagynak, és megint magadra maradsz, és ezt, hogy újból bele kelljen csöppenned a magányba, el akarod kerülni. Ezért már kapásból nem mész bele az ilyen helyzetekbe, kerülöd mások társaságát. A másik oldalról, az, hogy mégis változtatni szeretnél, szerintem több oka lehet. Most kettő jutott nekem eszembe. 1: Úgy érzed, nem jó ez így, hiába nem érzed te magad rosszul tőle, azért a társadalomban mégis csak nem ez a megszokott. Mármint, a "normális" emberek nem ilyenek, nem? Sokszor gondolja így az ember, ha valami olyan jellemző rá, amihez képest a "többiek" teljesen máshogy vannak összerakva. Tehát ez valami társadalmi nyomás(szerűség). 2: Tényleg akarsz változtatni rajta, mégpedig magad miatt, csak "félsz" kilépni a komfortzónából, és ezért inkább azzal magyarázod, hogy neked tulajdonképpen jó így.

Na ezt most alaposan kiboncolgattam. Remélem nem írtam kétszer le semmit, és nem voltam érthetetlen. Különben, ha engem kérdezel, pont ugyan ebben a helyzetben voltam/vagyok. Remélem tudtam segíteni! :)

Ha a családod kihal magadra maradsz...Ugye, nem ezt akarod?

Az ember társas lény, ha nincs megfelelő társasága egy idő után depressziós lesz, befelé fordul és ki tudja még mi történik vele... Engem is sokszor idegesítenek az emberek, de egyedül lenni a legrosszabb, mert akkor nem találkozol más álláspontjával se elképzeléseivel és a fő, hogy ha egyedül vagy akkor senki más ember nem szeret téged. Szeretet nélkül pedig épeszű ember NEM TUD élni.