Vannak itt olyanok akik nem önként jutottak ebbe az helyzetbe, de az idők folyamán valahogy úgy alakult számukra, hogy fiatal felnőtt létükre nincsenek igazi barátaik, akikkel megoszthatnák a fontos dolgokat és magányosnak érzik magukat? 25L

Én 21 éves vagyok és a kapcsolataim akkor kezdtek romlani, mikor elballagtam középsuliból. 18-19 évesen még körülvettek a barátok, sok közös programunk volt, volt olyan év, hogy szinte minden második hétvégére kitaláltunk valamit. Ahogy vége lett a sulinak szépen lassan elkezdtek lemorzsolódni rólam. Van, akivel még azóta is tartom a kapcsolatot....ami kb két embert jelent, de a többiek mára eltűntek.

Pechemre viszont nekem a továbbiakban (suli+munka) valahogy nem nagyon sikerült új tartós barátokat szereznem. Félek már nem is nagyon fogok tudni szerezni.

Az a 2 ember is aki megmaradt még régebbről, az egyik nagyon messze lakik és egyikünknek sincs annyi pénze, hogy elutazzunk egymáshoz, vagy valami közös helyre, a másik pedig még ugyan érdeklődik néha felőlem, de az az ideje nagy részét a párja pesztrálása tölti ki.

Tehát az ismerettségi körömben lassan már tényleg odáig jutok, hogy nincs egy igaz barátom, lelki társam.

Mondhatnánk erre, hogy sajna így alakult az élet, de ez azért eléggé igazságtalan, hogy pont én vagyok az, akinek nem sikerült új barátokra szert tennie míg a régi barátaimnak mind...

18 évesen rengeteg barátom volt, aztán el kellett költöznöm. Amint elhagytam az ő 30 km-es körzetüket, egyszerűen mintha megszűntem volna számukra létezni. Így lassan 1 barátom maradt 19 éves koromra, aki kb. 2 hónapig bírta velem, azóta nincsenek barátaim. Sőt, senkim. Ha van vmi "fontos dolgom", azt a kutyámnak mondom, mert ő legalább meghallgat.

22/L

Nem voltak sose barátaim, "csak úgy" sosem hívott fel senki, vagy maximum 20 évben egyszer fordult elő, hogy "te figyelj, gyere el valahova", ha kellett valami, valamit meg kellett csinálni, akkor hívtak, utána volt hogy megköszönni is elfelejtették...

Igazából sose voltak barátaim, sajnos már főiskolán tudtam, hogy az a pár ember akivel a kapcsolatot tartottam, velük is meg fog szakadni a kapcsolat, mivel - úgy érzékeltem - hogy csak és kizárólag a "közös kocsmázás" alkalmával jártunk össze, amire nem voltam kíváncsi, mert számomra ez nem jó időtöltés, nem találtam - találok értelmét...

Sajnos egyre idősebb az ember, a barátok megtalálása annál nehezebb, sőt, a huszas-harmincas évek az a korszak, amikor stabilnak gondolt baráti kapcsolatok is szétmennek, meglazulnak, mert mondjuk egyik fél megházasodik és a felesége/gyereke fogja ezentúl érdekelni, a másik fél pedig nem... Aki megházasodott, neki is átalakul a baráti köre, valószínűleg...

Bocs hogy más kérdésébe írok.

Van valaki még Kecskemét és környékéről aki ilyen magányos?

Vannak, pl. én, bár nálam vmennyire önként vállalt dolog most már.

Durván hangzik, de Magyarországon az emberek többsége alkalmatlan barátnak, vagy komolyabb beszélgetésre, ez van.

A legtöbb ember csak haverkodásra/piálásra jó, vagy maximum akkor, ha vmi bajuk van és beszélgetni akarnak, de oda-vissza már nem működik a dolog. Ebből következik.

De ha komoly beszélgetésekre vágysz, akkor szintén nehéz helyzetben vagy, mert az emberek zöme csak a semmin tud röhögcsélni.

Sztem borzasztóan nehéz igaz barátot találni, nekem több mint 25 év alatt nem sikerült, bár volt, h csak a távolság miatt..

Ismerek az "outside looking in" kifejezést? Mintha kívülről néznél valamit. Egy üvegfal mögül. Sokszor így érzem magam.

De szerintem az a baj, hogy túl sokat akarok. Olyan barátot, akivel lehet beszélni komoly dolgokról, komolytalanról és elvontról. Az érdekes emberek bujkálnak. Akivel lehet körömlakkokról beszélni, azzal nem lehet a Jupiterről. Akivel lehet a Jupiterről, az meg lenéz, ha körömlakkokról beszélsz. A Flash meg senkit nem érdekel. :)

it's the same here...

L