Szorongás, depresszió ellen?

Kérdés helyett inkább megosztanám a véleményemet arról, hogy mennyiben járul hozzá a testünk és gondolataink a szellemünk alakulásához.

Először is pár szót magamról: 22 éves fiú vagyok, zárkózott, szorongásos vagyok és időnként erősebben depressziós is. Az utóbbi 3 évben az egészségem és az életkedvem erősen lecsökkent, nem találtam semmilyen célt az életemben. Kiderült azonban, hogy ez részben egészségügyi okokból van: lisztérzékeny lettem. Tavaly óta diétázok és már jelentősen jobban vagyok. Azóta ügyelek arra, hogy mit is eszek, illetve annak milyen hatása van a szervezetemre.

Az első kérdés, amit kérdeznék a magányos emberektől: Felmerült már az, hogy vitamin-, ásványi anyag hiányotok van? Illetve ételallergia, valamilyen alapanyag elleni intolerancia?

Valamint azt is tapasztaltam, hogy a mozgás is segít. Pl. kitűzök magam elé egy célt, annyit, hogy délután sportolni fogok. Csak ennyit, nem kell hónapokra, évekre tervezni. Viszont olyan jól érzem magam, amikor befejeztem a mozgást, hogy az már ösztönöz arra, hogy ilyet csináljak máskor is. Így a napi célokból el lehet kezdeni fokozatosan egy hétre is tervezni, az agynak pedig csak megszokás kérdése az egész. Korábban aktívabban sportoltam, és volt olyan idő, amikor egyszerűen hiányzott a mozgás.

A célokkal kapcsolatban még annyit mondanék el, hogy reálisan tervezzünk: kezdjük kicsiben, aztán a pozitív visszajelzés után vállaljunk nagyobb feladatokat.

Egy másik dolog, amit még fontosnak tartok, az időhöz való hozzáállás. Az apukám 50 elmúlt már, és bizony mondta már azt, hogy neki már mindegy. Olvastam egy nagyon jó mondást ezzel kapcsolatban: "Holnap kezdődik hátralévő életed első napja". Persze mondhatjátok azt, hogy még csak huszonéves vagyok, előttem az élet, de szerintem butaság úgy gondolkodni, hogy: "én már öreg vagyok, nekem már nem számít". Ehelyett gondoljatok arra, mi vár(hat) rátok, hogyan tudjátok a leghasznosabban kitölteni az időtöket.

Nemrég döbbentem rá, hogy a depressziómat lényegében a passzivitásom, gyávaságom okozza, félek megnyilvánulni, megnyílni másoknak. De csak gyakorlás és tapasztalat kérdése, pl. ismerkedésnél is az első volt a legnehezebb alkalom, utána már csak könnyebb lehet.

Tudom, hogy ezek a dolgok már csomó helyen csomószor le lettek írva és ez az oldal nem kifejezetten erre való, de talán segít pár emberen.