Úgy érzem kezd betegesen eluralkodni rajtam ez a magány érzés. Annyira, hogy már megijeszt. Elég stresszes is vagyok és már nem tudom mit tehetnék. (? )

A Szerelmemen kívül kb nincs is senkim, úgy igazán. Igaz, hogy ő pótol minden pótolhatót, de azért mégis marad bennem némi űr, amit csak barátok és a család tölthetne be.

De a családommal alig tartok valamiféle emberi kapcsolatot, apámmal és barátnőjével és neki a fiával élek. Velük nem igazán vagyok egyhullámhosszon, kerülöm az összes kontaktust, mert csak a puszta jelenlétük is irritál már. Mielőbb el is akarok jönni itthonról.

Anyámmal nem kevés idő után sikerült zöld ágra vergődnünk, de ő még csak az országban sincs, külföldön él szóval csak neten tudjuk tartani a kapcsolatot és évi 1-2x találkozunk. Ez már rég rossz mert mostanra iszonyúan hiányzik, ő is, meg úgy amúgy, egy anya, olyan, mint amilyen a többi normális családban van egy lánynak/fiúnak.

Más családtaggal sem mondhatom kiemelkedőnek a kapcsolatom, rossznak se de barátinak sem. Amikor évente párszor "nagy családi összejövetel" van, utálom, és hiába próbálok jóképet vágni hozzá, semmi hangulatom nincs hozzá, azokhoz az emberekhez... nincsen közös témánk, nincs semmi, ami komolyabban hozzájuk kötne, a "véren" kívül.

Szóval család kilőve.

Barátok. Nincsenek. Haverok, azok vannak, több tucat. De ez nem ugyanaz, és nekem igaz barátokra lenne szükségem, nem csak olyanokra, akik esetleg annak mondják magukat, de mikor helyzet van, sehol semmi. Illetve akad pár, akire számíthatnék, ha baj van, de velük is alig tartom/tartjuk a kapcsolatot. És ezek akikkel kicsit is jobba vagyok, kb egyikük sem 1 "banda" tagja. Mind-mind különállók, ergó nincs olyan, akikkel úgy összetudnék ülni, akikkel egy csapat vagyunk, értitek.

A suli borzalom. Az osztályom nagyrésze alig túlozva agyhalott és semmi közös nem akad bennünk. Ott sem tartom különösebben sehová. Illetve van egy "link" ahova a többiek besorolnak, de én (már) nem érzem magam hozzájuk tartozónak, és ezt ők is érzik szerintem. Nagyrészt egyedül vagyok néha csapódom ide-oda és kedvelnek is meg nagy ritkán de előfordul hogy más jön oda hozzám, de ennyi. Ettől úgy is érzem, kimaradok valamiből, mert látom, hogy mások akik tartoznak valahova, mennyivel jobb lehet nekik. Ők ezt valószínűleg nem is tudják, hogy ez mennyit számít, de ha az én helyemben lennének, tudnák. Iszonyúan hiányzik ez. Pedig elméletileg egyszerre tartozom több helyre is, közben mégsem.

Inkább tartoznék egy helyre, de az olyan is lenne.

Nincsenek barátnőim. Mint a többi lánynak...pedig én nagyon szeretnék. De egyszerűen valahogy sosem jön össze. 1-2 olyan lány barátom van, akikkel jobban kijövök és eltudok tölteni velük több délután is. De olyan igazán mélységesen velük sem beszélgetek. Pedig nem sok minden van amit jobban szeretnék annál, hogy nekem is legyen egy igaz, mindig mindenhol mellettem kitartó legjobb (lány) barátot. De szerintem már sose lesz.

Ezzel szemben, fiú barátaimból rengeteg van. Köztük olyan is, akikkel egész részletekig menőig és lelkig hatóan tudok beszélgetni. És persze ők is velem. De azért ez mégsem ugyanaz, mint egy lánnyal lenne. Valahogy a fiúkkal/férfiakkal sokkal hamarabb és könnyebben beszélgetésre elegyedek, könnyebben alakítok ki barátságokat. Ezzel viszont annyi a baj, hogy ha elkezdek ismerkedni valakivel, ő alapjáraton felszedni akar, akkor ez vagy nem sikerül, vagy barátság alakul ki köztünk, ami hát nyilván csak részemről marad az. Ha valaki mégsem felszedni akarna egyből, akkor miután kicsit jobban megismer, máris azt szeretné. Ez pedig egy átok számomra, ahelyett, hogy örülnék hogy ennyire egyszerűen kaphatok meg bárkit bármilyen formában. Mert többnyire nem csak testi kapcsolatot akarnak tőlem. De az én szívem ugye foglalt. Ezért én szerintem egy meleg férfi lenne a legalkalmasabb számomra, viccen kívül.

És akkor van a barátom, ő a mindenem. 3+ éve együtt vagyunk, és jelenleg épp fénykorunkat éljük, azthiszem. Ő az aki tartja bennem a lelket, minden téren. Ha ő nem lenne, már nem tudom mi lenne velem.

És mindez "csak" a magányból adódó problémám, emellett akad anyagi, a nagy elvárásokból adódó és egyéb bajom. És már nagyon nehéz azt mutatni a világnak, hogy minden vidám és szivárványos.

Tudom, elég hosszúra sikeredett, de még így is "kivágtam" belőle részeket. Viszont jól esett kiírni magamból, ha "csak" ennyire is, szóval már ezért megérte.

Ha valaki még válaszol is rá pár szóval bármi véleményt/megoldást/bármit, akkor meg pláne.