Miért lesz valaki magányos?

Örülj, hogy nem érted a problémát és nem tudod magad a helyzetbe beleélni.

A magány elég rossz érzés, általában ürességet érez az ember, a befelé fordulás pedig már valószínűleg a depresszió eredménye, nem a magányé. Az ember különböző okok miatt lehet magányos, kb nekikezdeni is felesleges, de legáltalánosabban úgy lehet megfogalmazni, hogy valamiért nem képes beilleszkedni a környezetébe, ennek lehetnek külső és belső okai is, mint az egyén személyisége, a környezetében lévő emberek fogalma a helyes viselkedésről, kinézetről. Szóval elég összetett probléma tud lenni, hogy miért magányos egy ember.

Szerintem ez kiskorban kezdődik. Egy 2-3 éves gyereken már látszik, hogy félénk vagy nyitott a világ felé. Ez vagy csak fokozódik mire iskolába kerül vagy javul valamennyire. Szerintem nem tanulnak meg alkalmazkodni, szocializálódni. Nem ismerik a társadalmi normákat amik elfogadottak és rosszat mondanak. túlságosan őszinték.

Aztán eljön az idő amikor már önbizalomhiányosak lesznek és már a negatív tapasztalatok miatt nem keresik más embereket és olyanná válik a személyisége, hogy nem érzi szükségét, hogy másokat keressen. Ez egyszerre átok és áldás is. Nem függsz senkitől, akivel kialakul az igaz barát, szerelem, nem lesznek felszínes kapcsolatok, viszont rengeteg jóból is kimarad. Aki túl sokat van egyedül az vagy megtanul egyedül is boldogulni, ezzel vonzóvá téve önmagát, de még mindig introvertált személyiséggel. Vagy akár öngyilkosságig is képes kergetni magát a magányával.

Van aki viszont egyszerűen csak túl normális, túl intelligens a többséghez képest, nem birkatermészet és ezért nem szocializál.

22N

A magány érzését nagyjából így tudnám leírni:

Képzeld el hogy egyedül be vagy falazva egy sötét szobába. Se ablak,se ajtó nincs rajta csak egy apró kis rés amin épp csak ki tudsz nézni. Valahányszor kinézel embereket látsz akik beszélgetnek,nevetnek...jól érzik magukat. Te pedig csak kiabálni tudsz, de hiába mert senki nem fogja meghallani. Szóval abbahagyod a kiabálást, egy idő után pedig már rájuk se bírsz nézni. Persze sose fogsz igazán lemondani róluk, mindig érzed a mellkasodban azt a nyomasztó űrt hogy ők mindent tálcán kaptak te pedig sose fogsz kijutni abból a szobából.

Aztán jön a következő fokozat, a depresszió. Már túl sok ideje ülsz egyedül a szobában, túl sokat gondolkozol, mindig a múlt jár a fejedben és az elszalasztott lehetőségek. Emberek akik átvertek, párbeszédek amiket elcsesztél, minden egyes mozzanat amiről már azt hitted megfeledkeztél most előjön. Először csak önsajnáltatás lesz belőle de minél tovább agyalsz, minél tovább kattogsz a "miért?"-en annál hamarabb váltasz önsajnálatból önutálatba. Ezután már csak az van hátra hogy hátradőlsz és elindulsz a leejtőn ami egyenesen visz a pokolba. Önmarcangolás, gyűlölet, agresszió és minden finomság ami vele jár, láss csodát, elkészült a tökéletes antiszociális emberi lény.

Remélem segítettem kicsit megérteni a dolgot.