Akik sejtitek, hogy valószínűleg sosem kelletek majd senkinek, másképp élitek az életeteket?

Dehogy, én világ életemben ezt szerettem volna csinálni, szociális területen dolgozom most is, itt is sok mindent látunk, de sosem bántam eddig, hogy ilyen irányban indultam el. Nemcsak mint munkára, hanem mint hivatásra is tekintek benne, ez bárhová megyek nem változna.

Egyébként itt számított, hogy legyen valamennyi tapasztalatom, fodrászként például nem mehetnék oda, függetlenül attól, hogy elkél a segítség.

Az pedig másodlagos talán, hogy a hivatástudatom mellett, van még egy motivációm. Ami az, hogy szándékosan kerüljek ki azokból a helyzetekből, ahol van lehetőség a férfiakkal való érintkezésre.

Én nem mondom hogy az alap probléma ezzel megoldódik, de javulást azt várok tőle.

Mert így azért bár minen este megfogadom, hogy nem, de mégis úgy kelek fel, hogy talán ma, merthogy matematikailag adott lenne a lehetőség. Persze sosem történik semmi, ezért megyek egy olyan helyre, ahol tudom, hogy nincs rá mód, hogy kapcsolatba kerüljek férfival, így akkor nem csapom majd be többet saját magamat. És sokkal jobba tudok majd a munkámra koncentrálni, még ennél is jobban mint ahogy most teszem.