Akik sejtitek, hogy valószínűleg sosem kelletek majd senkinek, másképp élitek az életeteket?

Sziasztok!

Köszönöm a válaszokat!

Nő vagyok, 23 éves. Nem az volt a kérdés célja, hogy "önsajnáltassam" magam, máskor sem teszem.

Az önbizalmam azt gondolom rendben van, meg vagyok elégedve magammal, bár ezért teszek is.

Ne úgy képzeljetek el, hogy egész nap otthon ülök, és bánatosan nézek ki az ablakon, hogy "istenem, hol a szőke herceg fehér lovon".

Napi szinten "kapcsolatban" állok emberekkel. Dolgozom, és mellette levelezőn most csinálom a második diplomámat. Eljárok sportolni, önkénteskedni, van hobbim. Gyakorlatilag aludni jövök haza.

Tehát napi szinten adott lenne a lehetőség mégsem jön össze, egyébként valószínűleg mégiscsak bennem van a hiba, mert másra nem tudok gondolni.

De így, hogy sosem volt kapcsolatom, nekem ez nem is hiányzik, mert nem tudom milyen az, amikor valaki úgy szereti a másikat, nem ismerem az érzést.

A kérdés pedig azért merült fel, mert most van lehetőségem valami teljesen mást csinálni, ami teljesen felforgatná az életem, de én bevállalós vagyok, meg merném lépni.

Azt is tudom, hogy ezzel a következő sok-sok évben a lehetőség sem lenne adott arra, hogy kapcsolatom legyen. (ami igazából fogalmam sincs milyen érzés)

És én pont amiatt merném ezt bevállalni, mert ha x éven keresztül adott volt a lehetőség, és nem történt semmi, akkor ezzel sem változna semmi ezen a téren.

Ezért kérdeztem, hogy Ti ennek tudatában, hogy talán sose lesz senkitek másképp éltek? Más terveitek, céljaitok vannak?

Persze, értem mit írtok, szép dolog a hit, de egy idő után naívság lenne azt gondolom, abban élnem, hogy persze, majd egyszer, majd egyszer..És várni valami olyanra ami talán sosem jön el

Na szóval így már érthetőbb, ez lett volna a kérdés apropója :D