Akik sejtitek, hogy valószínűleg sosem kelletek majd senkinek, másképp élitek az életeteket?

Bocsánat, eltűntem.

Az egyik válaszoló kérdezte, mire céloztam az előző kommentemben.

Afrikába megyek, embereken segíteni. Ott nem lesznek férfiak, nem lesz érintkezési felület, így tudom, ott nem lehetek szerelmes.

Persze ez nem baj, csak kíváncsi voltam a ti véleményetekre is.

Köszönöm a válaszokat!

Ja igen, kicsit félreérthető voltam :D Nyilván vannak, de ahová én megyek, egy árvaházba, illetve kolostorba, ami árvaház, na mindegy ez bonyolult, ott nők vannak kivétel nélkül.

Persze nyilván meglehet, hogy ha majd 1-2 havonta bemegyek a "közeli" városba, ami több száz kilométerre lesz, akkor látok majd férfit, nyilván ott is lesznek, na de egy randimeghívást nem igazán tudok elképzelni. De napi, sőt még heti szinten sem lesz adott a lehetőség semmi ilyenre, mindegy én ezt vállalom igazából, meg tisztában vagyok a körülményekkel.

Unokatesóm mondta, hogy húú, hát az tök veszélyes, mert majd jönnek a terroristák, és akkor majd jön a hős lovag, aki katona, vagy missziós, és kiment a fegyveresek karjaiból.. Hát szerintem túl sok filmet nézett :D :D

Erre annyira nem számítok..

Jó, igazából hazudtam.

Mármint nagyon hiányzik, hogy úgy szeressenek, attól függetlenül, hogy tényleg nem tudom az milyen. De nem lehetek ennyire naív, nem álmodozhatok az örökkévalóságig.

Ezért szeretnék elmenni egy olyan helyre (Afrika közepére egy női kolostorba) ahol nincs érintkezési felület, akkor hátha elfelejtem, hátha nem gondolok majd rá. Mert az kemény lesz, talán nem tudok majd másra koncentrálni. És akkor idővel elfelejtem a vágyat is az ilyen szeretet iránt.

De egyébként jó lesz nekem ott, én bírom a kiképzést.