Mikor tör rád legerősebben a magány érzése?
Figyelt kérdés
Rám elsősorban esténként, illetve ha bármi (akár időjárás, étel, illat, helyszín) olyan emléket idéz fel bennem, amikor még kevésbé voltam magányos, vagy ellenkezőleg, olyat, amikor valami rossz történt velem, megbántottak stb.ma 01:33
2/9 anonim 



válasza:





Küldök egy virtuális ölelést.
Magányosnak szerencsére nem szoktam magam érezni, mert alapból szükségem van én-időre, nem is tudok másból energiát meríteni, mint a csendből és nyugalomból és elmélkedésből, inkább attól vagyok feszült, ha nem lehetek néha egyedül is. Ráadásul éjszakai bagoly vagyok, ez a kedvenc napszakom a gondolataim rendezésére.
3/9 anonim 



válasza:





Ősszel és télen,amikor sötétben,hidegben hazamegyek és senki nem vár,csend van.
Most tavasszal pedig látom a párokat sétálni, parkokban beszélgetni, ez szintén szívbe markoló.
Illetve néha esténként,amikor szinte sípol a csend körülöttem.
És ez megy nyolcadik éve :/ Ölelést sem kaptam azóta senkitől, pedig az egyik lételemem /lenne/.
F/ Bp
4/9 anonim 



válasza:





Mikor nőket látok olyan férfiakkal, akik nekem is tetszenének illetve ami még rosszabb amikor barátokat látok együtt utazni szórakozni ebédelni vacsorázni… Mivel nekem egy sincs és egyik sem lesz soha
8/9 anonim válasza:
Teljesen egyedül élek (se gyerek, se család, se barátok, se ismerősök, se midennap látott munkatársak) és ennek ellenére furcsa módon sosem tör rám a magány. Az eszem tudja, hogy ez abnormális állapot, de mégis így van. Néha szinte irigyelem azokat, akik képesek átélni a magány érzését, mert ez bizonyára arra sarkallja őket, hogy keressék mások társaságát és ezáltal változtassanak az életükön.
9/9 anonim 



válasza:





A magány és az egyedüllét nem ugyanaz. Van, aki tudatosan dönt úgy, hogy egyedül szeretne élni, de attól még nem magányos. Párkapcsolatban sem mindenki pártolja az összeköltözést. Magány inkább akkor üt be, ha az embernek nagyon felületes kapcsolatai vannak és hiába nincs egyedül, mégis úgy érzi, hogy magára van hagyva. Én is akkor szoktam érezni, mikor mennék valami programra vagy elmesélnék valamit, de az úgynevezett barátok nem érnek rá, és még a családtagok is leráznak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!