Melyiket választanád?
Két lehetőség van jelenleg. Az egyik, amiben most vagyunk a párommal, hogy látástól vakulásig dolgozik nem csak belföldön, külföldön is, ezáltal alig van itthon (Legutóbb három hétig volt Dániában). Sosem voltunk még ilyen helyzetben, mindig olyan munkája volt, mint nekem; hétköznaponként dolgoztunk mindketten, a hétvégéket együtt tudtuk tölteni, amit imádtunk. (10 éve vagyunk együtt) Amikor a jelenlegi munkahelyére került, azt mondták neki, hogy időnként van pár napos külföldi munka. A gyakorlatban viszont ez úgy néz ki, hogy szinte folyamatosan csak ez van, ráadásul sosem tudja meg időben, hanem csak pár nappal előtte, tehát még tervezni sem tudunk, hogy pl. két hét múlva hétvégén rendezünk egy családi összejövetelt. Az együtt töltött minőségi időről már nem is beszélve. A fizetésre nincs panasz, bár ahhoz képest, hogy ennyit dolgozik, nem mondanám kiemelkedőnek a fizetését.
Nem vagyunk erre rászorulva, nincsenek hiteleink, saját házunk és autónk van, én is dolgozom, ahogyan mindig is dolgoztam. A másik lehetőség, hogy felmond és keres egy olyan állást, ahol lehet, hogy kevesebbet fog keresni, de itthon lehet a hétvégéken.
A helyzet a páromnak sem tetszik, mivel nem erről volt szó az állásinterjún, de nagyon spórolós és úgy van vele, hogy minél többet tud félretenni, annál jobb életet biztosíthat nekünk. Azonban én nem vágyom ennél jobbra, sokkal inkább vágynék arra, hogy több időt tölthessünk együtt. Hülyén hangozhat, de minden külön töltött hétvégét elvesztegetett időnek tartok. Nem vagyunk már fiatalok, negyvenes éveink közepén járunk.
Érdekelne mások meglátása, tudom, hogy nehéz a helyzet az országban, tudom, hogy sokan összetennék a kezüket, ha közel egymilliót keresnének, de vajon megéri? Mert szerintem ilyen áron nem.




















Ha nincs semmi cél, amiért kellene a több pénz (pl hitel, házat, kocsit, stbt venni, ahogy írtad is, hogy nálatok ez nem áll fenn), akkor én nem erőltetném a külföldi munkát.
Én beáldoznám a jobban fizető munkát egy kevesebbet fizetőért, ha többet lehetnék a szeretteimmel. Amíg az anyagi helyzetünk nem ettől függ, addig szerintem inkább a több időt választanám, mint a több pénzt.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!