Mi lehet az oka annak, ha mindenki, bármiféle előjel nélkül megszakítja velem a kapcsolatot egyik pillanatról a másikra?

Sajnos visszatérő probléma az életemben, hogy amióta az eszemet tudom, előbb-utóbb kukáz mindenki, aki a közelembe kerül. Épkézláb indoklást ritkán kapok, általában valamiért egyik pillanatról a másikra elegük lesz belőlem, esetleg rámunnak. Nyilván velem van a baj. De mégis, mivel váltom ki az emberből ezt a bánásmódot?

Néhány példa a múltamból:

A) Az exem telefonon szakított velem egy évnyi párkapcsolatot, és kb. egy hónapos “mosolyszünetet” követően. Arról volt szó, ha tartunk egy kis pihenőt, hogy mindketten átgondoljuk a dolgokat, majd ezt követően megpróbáljuk újra a dolgot. Persze erre már esélyt sem kaptam. Úgy, hogy állítólag előtte minden egyes korábbi barátnőjétől öleléssel és puszival vált el. Miért érdemeltem én ennyit?

Nem volt szó megcsalásról (legalábbis részemről biztosan nem), fizikai erőszakról, meg hasonló durva dolgokról, “mindössze” szexuális téren akadt pár nézeteltérésünk. Utólag azt mondom jobb is, hogy elváltak útjaink, ugyanakkor szakítás ezen személytelen módja viszont számomra elképesztően sértő volt.

B) Általános és középiskolai barátnők rendre gondoltak egyet és onnantól már nem voltam a barátnőjük. Indok: unalmasnak vagy túl soknak találtak.

C) Itt Gyakorin leveleztem egy illetővel a hobbim (rajzolás) kapcsán. Rendre dicsérte a rajzaimat, hajtogatta, hogy tehetséges vagyok, bekövetett egy rajzos közösségi oldalon, kommentelt a képeim alá, stb. Hosszú idő óta először éreztem azt, hogy végre valaki törődik velem, őszintén érdeklődik a munkásságom iránt. Aztán egy szép napon fogta magát és felszívódott az életemből. Nem írt többet egy betűt sem. Innentől minden korábbi kijelentése hitelét vesztette számomra.

Mindenesetre pár hónapra rá, egy teljesen más jellegű kérdésem kapcsán írt privátban, hogy szívesen barátkozna, mert magányos. Valószínűleg nem tudta, hogy ugyanaz a személy vagyok, akit nemrégiben ghostingolt. Erre a levelére nem válaszoltam, mert enyhén szólva megalázónak éreztem a helyzetet.

Szerintetek mivel váltom ki ezt a durva, érzéketlen, otromba bánásmódot az emberekből? Egyáltalán mit érez az ilyen? Miért jó érzés a másik érzéseivel játszadozni, a másiknak a bizalmába férkőzni, csak azért, hogy megnyíljon és utána lelkifurdalás vagy bármiféle magyarázat nélkül eltűnni az életéből?

Ami engem illet, noha ADHD-s vagyok és enyhe autizmusra utaló vonásaim is vannak, én igyekszem kedves, érdeklődő és őszinte lenni, mégis rendre tűnnek el az emberek az életemből. Mostanra odáig fajult a helyzet, hogy, ha valaki néhanapján kedves velem, netalántán barátkozna is, erős fenntartással és kételyekkel fogadom, hogy vajon mennyire gondolja az illető komolyan, vajon ő is el fog-e hagyni, hátba fog-e szúrni, stb-stb.

Gyakorlatilag a maradék bizalmamat is elveszítettem az emberekben a fenti események miatt. Ötletem sincs, hogy kiben lehet megbízni, vagy hogy egyáltalán mit csinálok rosszul.

A pszichiáterem szerint túlságosan is bizalmatlan vagyok, nyitottabbnak, lazábban, elfogadóbbnak kellene lennem. De mégis hogyan szavazhatnék bizalmat bárkinek is, ha tapasztalataim szerint bárki simán-lazán hátba szúr és/vagy elhagy?

Nyílt, őszinte, egyenes embernek tartom magam, aki szereti megbeszélni a problémákat, konfliktusokat, mégis, rendre belefutok ilyen esetekbe, ahol a ghosting miatt esélyt sem kapok rá. Zaklatni sem szokásom másokat, úgyhogy tényleg nem értem, hogy miért menekül mindenki előlem online és a való életben egyaránt. :(