Férfiak, hogyan viselitek az évekig tartó intim kapcsolat hiányát?
Nálam elég hullámzó. Múlt héten teljesen magam alatt voltam, még be is jelentkeztem pszichológushoz, hogy valakivel tudjak beszélgetni - aztán lemondtam, mert újat úgysem tudott volna mondani. Ez a mélypont azután volt, hogy regisztráltam pár társkereső oldalra, és teljesen kiábrándultam és kiégtem tőle.
Aztán időnként találok inspirációt a művészetben, és ilyenkor jól viselem az intimitás hiányát. Ilyenkor meg tartok tőle, hogy elpazarlom az életem, ha csak a művészetnek szentelem, és nem hajtok rá a táskeresésre. Úgy érzem egyedül sosem leszek teljes életű.
Ugyanakkor azt sem hagyhatom hogy a vágyódás eluralkodjon rajtam és elvegye lelkesedésem, életkedvem.
Mivel nem mozgok olyan közegben, ahol nőkkel tudnék ismerkedni, ezért nekem aktívan kellene keresnem, hogy legalább minimális eséllyel összeismerkedjek valakivel. A keresés meg lehet sosem térül meg, közben meg elveszi az időmet.
Most úgy vagyok, hogy nem keresek, ami egyenlő azzal, hogy nem is találok. Kizárom a negatív külső zajokat, elvagyok a saját lelki világomban. Meg néha kiverem magamnak vagy fizetek örömlánynak. Ez szerintem maximalizálja a lehetőségeimet.
Ti hogyan vagytok ezzel?
Öngyilkos gondolatok voltak az elején évekig. Nem számolom már, voltam 2-3 fizetős lánynál, de ezen kívül kb 6-7 éve nincs olyan lány akivel le tudnék feküdni ingyen...
Ez persze az én hibám, senkit nem hibáztatok. Nem nyitottam nők felé évekig, az sem segített, otthoni melo stb. És h édesanyám eladta a házunkat/új kapcsolat feké nézett. Így sokáig semmilyen nőben nem tudtam megbízni. De ez mellékes. Hiába nézek ki jól, egyszerűen nem akartak sikerülni soha az évek során..nem hogy kapcsolatok, szexkapcsolatok sem. Ezek után én normális kaocsolatban nem igen bízom, csak szexben. Abban kiélhetem minden vágyamat, ezert keresek egy olyan nőt, akit jol.meg kúreophazok hossszu tavra. Ezert is gyurok egy krva jo testre, ami hamarosan meg is lesz:)
volt hogy évekig el voltam nő nélkül, volt hogy heti szinten prostiztam.
most anélkül, hogy szopkodnám magam, de tényleg egy jó kiállású, munkában is sikeres faszi vagyok, szimplán csak a lelki kötődés nem megy, ha nőről van szó
6. "Azért szerintem lehet találni nőt, ha nincsenek az egekben az igényeid."
Hol? Online már próbáltam és kiábrándító, emellett nem járok olyan közegben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!