Betegesen súlyos kötődési zavarom van az online emberek iránt, ez miért van, és hogyan tudnám leküzdeni?
Online szoktam játszani, discordot használom kapcsolattartásra. Olyan emberek iránt érzek reményt, akik már évekkel ezelőtt nincsenek az életemben. Pont május 1.-én azt álmodtam, hogy az egyik személy írt valamit a discord szerverre. Semmi személyes jellegű, nem is említett engem, mégis annyira felmérgesített -vagyis inkább nem mérgesség volt, hanem csalódottság, keserűség-, hogy úgy döntöttem, elég ebből a toxikus mocsokból, egy jó időre le kell lépnem a discordból és a játékból. Nem is az, hogy sokat játszok, naponta max. 1-2 órát, de van, hogy napokig nem is játszok. Inkább az a baj, hogy állandóan nézegettem mindig a discordot (most is, de elhatároztam, hogy nem fogok kommunikálni senkivel sem), és abban reménykedek, hogy valaki ír, valami történik. Holott tudom, hogy semmi sem fog történni, senkinek nem hiányzok, nincs egy barátom sem, de valahogy mégis nézegetem, szinte már kényszeres. Logikailag tudom, hogy nincs értelme, de érzelmek szintjén, vagy valahol máshol nagy probléma van bennem, úgy érzem.
2 évvel ezelőtt mondta nekem valaki, hogy egy hülye online játék és a discord az egész életem. Jót röhögtem rajta, de azóta valósággá vált. Régen az emberek elvesztésén simán túlléptem, és elfelejtettem őket, most képtelen vagyok bárkit is elfelejteni. Ha valakivel megszűnik a kapcsolatom akármiért, azt sem tudom feldolgozni. Lehet az a gond, hogy 2 éve nagyon népszerű lettem magamhoz képest, és azóta szépen lassan felégett ez a népszerűség. A tavalyi évet még kifutotta, de mostanra már senki sem kedvel, és talán ez a legrosszabb.
Olyat ne is írjatok, hogy szerezzek barátokat, stb. Az mégis min változtatna? Ha elvesztem őket, akkor megint ugyanott fogok tartani, mint most. És elfogom veszteni őket, pontosan úgy, mint akik most készülnek írni a jó tanácsokat, hogy menjek ide, menjek oda, felejtsem el a régi embereket. Titeket is elfognak felejteni. Hiába hiszitek, hogy mennyire fejlettek, szociálisak, jó arcok vagytok, a mai világban ez mindenkit elér előbb-utóbb. Egyébként is egyedül szeretnék lenni, de paradox módon az a nagy problémám, hogy beszélek a régi emberekkel, játszok velük (online), és abszurd, irreális remények támadnak bennem, rajtuk pörgök folyamatosan, még a rohadt álmaimban is benne vannak, ahogyan írják az üzeneteiket, vagy ahogyan játszunk. Tehát azt szeretném elérni, hogy amikor befejezem a játékot, vagy lelépek discordról, akkor elfelejtsem az egészet, és ne legyen semmi jelentősége az életemben. De mégis túlságosan fontos számomra, úgy hiszem. Egyszerűen csak amikor befejeztem valakivel a játéko, beszélgetést, akkor elakarom felejteni. Az lenne az ideális eset, hogyha valakivel nagyon jól elvagyok, jó haverom lesz, akkor ez csak maradjon kizárólag az online térben, és csak addig, amíg én is az online térben vagyok.
válasza: válasza:Nem tudom mi ez a discord de annyit mondhatok, hogy a kapcsolatokat akkor nem tudjuk reálisan látni, ha a mi életünkben nem tudtunk valamit feldolgozni magunkkal, mert mások ezt diktálták belénk és ezért elkezdünk többet a kapcsolatokba képzelni.
Pl ha valaki kiskora óta csak azt látja, hogy elérhetetlenül magasra tették a mércét, ami miatt folyton csalódást okoz, nem olyan okos, mint amilyennek akarják, világéletében nehezen barátkozott, stb., benne van a pakliban, hogy jobban kezd azokhoz kötődni, akik első ránézésre sikeresek és sok ember néz fel rájuk.
Az ilyen és hasonló esetekben valamit pótolni akarunk vagy jobbá tenni és ezt egy ember tulajdonságaival tesszük, hogy ő neki köszönhetően válunk mássá, pl szeretetté. Pont ezért kezdünk képzelegni róluk, valamilyennek hinni őt, emiatt már egy idő után azt hisszük, hogy mindent tudunk a másikról, közben pont hogy nem ismerjük.
Pont ezért nehéz a kapcsolat megszakadása is, mert gondolatban megismertük, de nehéz összerakni, hogy az ember a fejedben és az ember a valóságban nem ugyanaz és mivel a mi gondunk továbbra is fenn áll és olyam csabíto az ember akit felépítettünk, visszavárjuk.
válasza:"Holott tudom, hogy semmi sem fog történni, senkinek nem hiányzok, nincs egy barátom sem, de valahogy mégis nézegetem, szinte már kényszeres."
Látod, megérte tönkretenni a viszonyunkat a nagy semmiért? Végül ide jutottál, hiába romboltál szét mindent köztünk is, más emberek kénye kedve és a saját önzőséged és pillanatnyi szeszélyed, vágyaid érdekében... :)
"Logikailag tudom, hogy nincs értelme, de érzelmek szintjén, vagy valahol máshol nagy probléma van bennem, úgy érzem."
Jól érzed. Véleményem szerint számodra a discord és a játék is hiánypótlás lehet, egyfajta menekülés, és ezért vált ennyire fontossá. Az életedben lévő hiányosságokat pótolja. Sokan vannak még így ezzel, igazából a függőség is részben ezért szokott kialakulni. Ezen kívül van ezekben a modernkori online alkalmazásokban is egy állandó függőségi tényező a fomo jelenség miatt, amin a folyamatosan felugráló üzenetek sem segítenek, hát még ha mindez okostelefonon történik.
"hogy úgy döntöttem, elég ebből a toxikus mocsokból, egy jó időre le kell lépnem a discordból és a játékból."
És erről az ottani úgynevezett barátaid, vagy hódolóid is tudtak? Vagy csak otthagytad őket, eltüntél mint szürke szamár a ködben? Te magad is felelősséggel tartozol a kapcsolataidért! Nem lehet hogy pont ennek hiányában nincsenek mostanra barátaid? Aki lenne, azt is elűzöd vagy tönkreteszed.
És még meg kell kérdeznem azt is, hogy hova tünnek el a barátaid, ismerőseid? Mi az oka amiért lelépnek? Te mit gondolsz erről az egészről?
Kedves 4.-es! Én már ezeket a dolgokat elengedtem, szóval nem fogok belemenni a hibáim boncolgatásába. Még egy 5 éve megtettem volna, de hibáztattam már éppen eleget saját magamat. Bőven itt van az ideje, hogy kedves legyek magammal és elfogadó.
Az viszont nagyon érdekes, és általános manapság, hogy te is képtelen vagy elfogadni, hogy a legtöbb ember önhibáján kívül kerül ugyanebbe a helyzetbe, és nincs megoldás, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan ti azt elképzelitek. A youtube-on lévő személyiségfejlesztő, önfejlesztő, vagy tudom is én milyen néven futó cuccok, és minden más, ami ezeket az eszméket képviselik, az valami rettentő káros, a legutolsó dolog, amire szükségem van. Miről is szólnak ezek? Hogy mindenért te vagy a hibás, és fejlődnöd kell. Az önkritika jó dolog, de túlzásba víve nem más, mint támadás önmagunk ellen. A fejlődnöd kell része pedig mire is jó? Gürizz, hajts, tegyél, tegyél, tegyél és tegyél mindent is hogy lehessen néhány kamu barátod. Hát kösz, inkább akkor megrohadok egyedül. És ha ezt eléri az ember, népszerű lesz, akkor jöhet az önámítás, a túlfújt egó, hogy ő most mekkora nagy király lett, közben meg csak annyi történt, hogy kihasználásra alkalmas egyeddé vált.
Ha kinyitod a szemedet, akkor te is láthatod, hogy akik valamiben jók, sikeresek, azokra ragadnak a többiek, mint légy a szarra. Aki pedig barátságokra törekszik, az egyedül van, cseszheti magát.
Nincs igény barátságokra, senki sem azzal a céllal lép interakcióba a másikkal (vagy ha eleinte így volt, hamar kiölték belőle).
Szóval ez van, és hidd el, nem bennem van a hiba, még ha ez lehetetlennek is tűnik számodra. Valami olyasmi lehet ez is, mint amikor a nyugati társadalmakban rosszul bánnak a fogyatékosokkal, a keleti világban pedig kevésbé. Mármint nagyon gyakran előfordul a fejlett nyugaton, hogy bántalmazzák a beteg embereket, gyűlölik őket belül (ezt persze nem ismerik be, de így van. Te is megvetsz, érződik a szövegedből, hiába is próbálnád letagadni). Keleten sokkal empatikusabban bánnak velük. Miért van ez? Mert nyugaton nagyon erős az emberek igazságos világba vetett hite. Gyerekkorunktól azt látjuk, hogy a mesében mindig a jó győz, és ez nem változik a filmek esetében sem (kiskoromban ebből már annyira elegem volt, hogy a Cobra 11-ben mindig a bűnözőknek szurkoltam, és persze csalódás lett a film vége). A keletiek tudják, hogy a világ nem egy igazságos hely, és az igazság ritkán, vagy sose győz (kaptak gyarmatosítást, elnyomást, minden létező rosszat), éppen ezért képesek mindenféle gátló hitrendszer nélkül empátiával fordulni a szerencsétlenebbek felé.
Neked is azt tanácsolnám, hogyha valakinek segíteni akarsz, akkor próbálj meg valamiféle empátiát és önzetlenséget mutatni. Ne úgy nézzen ki az egész, hogy te most leereszkedsz a lúzerhez, és majd jól kikaparod a gödörből. Én is találkoztam már olyannal, aki nagy kegyesen felajánlotta, hogy menjünk el szórakozóhelyekre, ő majd segít nekem a szocializációban. Aztán ő is elment ilyen kötekedő, görcsösködő irányba. Ez abban nyilvánult meg, hogy kaptam tőle a kritikát, hibáztatást. A nézzél magadba stílusú szövegek folytak rendesen, de útmutatás, megoldás az még véletlenül sem fordult elő. Emiatt nem akartam vele sehova se menni, és illedelmesen közöltem vele, hogy ez túl korai. Erre mit lépett az illető? Jól kiosztott, hogy akkor maradjak életem végéig a kis szobámban anyuci szoknyája alá bújva, és letiltott. "hát ő meg akkor fossa tele a saját szoknyáját, és fulladjon bele"- gondoltam magamban. Sokkal jobb ez a fajta hozzáállás, mint másokat magunk fölé helyezni, és rohanni bocsánatot kérni, miközben tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon inkorrektek voltak velünk. Igyekszem méltósággal viselni az egyedüllétet, magányt, de sajnos nagyon sokszor ez nem jön össze. Ilyenkor legbelülről előjön valamiféle gyengeség, és teljesen behülyít, elhomályosít. Olyan, mintha egy másik üzemmódba kapcsolnák az agyamat. Ez is afféle probléma, mint amiket a kérdésemben próbáltam fejtegetni. Van egy olyan érzésem, hogy egytőről fakad.
válasza:Érdekes témákat vet fel ez a válasz. Igazából nem is bírom ki, hogy ne válaszoljak rá egyből :D Még így is hogy mindjárt mennem kell, szóval a többi részére majd ha visszaértem.
Szóval kedves kérdező, most csak röviden pár pontra reagálnék.
"Én már ezeket a dolgokat elengedtem, szóval nem fogok belemenni a hibáim boncolgatásába. Még egy 5 éve megtettem volna, de hibáztattam már éppen eleget saját magamat. Bőven itt van az ideje, hogy kedves legyek magammal és elfogadó."
Pedig mi van ha pontosan ez a hatalmas tévút okozza a veszteségeidet, mások veszteségeit, és a jelenkori helyzetedet is? Egyik végletből a másikba. Tételezzük fel régen mindenért magadat okoltad, vagy magadra vettél mindent. Az sem egy egészséges állapot, hanem szélső érték. De ez a mostani, jelenkorban is nagyon divatos minden felelősséget másokra tolás, hibákat be nem ismerés ez kifejezetten káros és romboló hatású lehet rád is és az összes ismerősödre is. Miért nem lehet megpróbálni esetleg a középúton maradni? Amiben hibáztál elsmerni, bocsánatot kérni és fejlődni benne, amiben a másik hibázott de rádtolná azt felismerni és elhatárolódni tőle? A szélsőséges mindent vagy semmit hozzáállás helyett.
"A youtube-on lévő személyiségfejlesztő, önfejlesztő, vagy tudom is én milyen néven futó cuccok, és minden más, ami ezeket az eszméket képviselik, az valami rettentő káros, a legutolsó dolog, amire szükségem van. Miről is szólnak ezek? Hogy mindenért te vagy a hibás, és fejlődnöd kell."
Akkor ne a youtubeon nézd őket hanem máshonnan töltsd le ;) De komolyra váltva, az önismeret és önfejlesztés nagyon nem hülye dolog! Én elhiszem hogy nehéz és fájdalmas szembesülni a valódi önmagunkkal, pontosan ebben rejlik a munka jellege is az önfejlesztésnek. És ezt nem lehet megspórolni, mert amíg hibásan működsz, folyamatosan rossz válaszokat fogsz újra meg újra visszatérő helyzetekre adni. Pl zéró empátiával kezelni másokat, jönni menni eltünni az életükben, nem foglalkozni vele ha megbántod őket az ilyen olyan sértő viselkedéseddel. Ráadásul pont ez a fajta nem szeretnél szembesülni magaddal hozzáállás, ami a függőségekhez vezet. Esetedben ez a discord és az a bizonyos játék. De nagyon sok magyar menekül még függőségekbe, legyen az alkohol, szerencsejáték, drog vagy akár a munka. És pont ezért, mert borzasztó a mentális egészségünk, a legtöbb ember nem foglalkozik magával ilyen téren, ellenben halogat és szőnyeg alá söpör, és így egyre több és durvább dolog kell hogy elfojtsa hogy mennyire rosszul érzi magát a bőrében.
Egyébként nem bántásból mondom most ezeket hanem segítő és építő szándékból, egyfajta gondolatébresztőként. A többire meg szerintem majd később fogok tudni válaszolni.
"Egyébként nem bántásból mondom most ezeket hanem segítő és építő szándékból, egyfajta gondolatébresztőként. A többire meg szerintem majd később fogok tudni válaszolni."
Biztosíthatlak, hogy nekem sem volt ilyen szándékom, csak a gondolataimat írtam le :)
Nem nézek önfejlesztő videókat, csak van egy ismerősöm, aki nézi, és látom, hogy milyen hatással van rá.
Abban igazad van, hogy szélsőségekbe mentem át. Most is arrafelé tartok, csak az ellentétes irányba. Sajnos még ez nagyon, de nagyon messze van.
A középútban pedig igazad van. De! Mi az a középút, hol van pontosan közép? Kell lennie valamiféle viszonyítási alapnak. Éppen ezért szeretnék eljutni a másik szélsőségbe, hogy úgymond kalibrálni tudjam magamat. Teszem azt a szobádban vagy, és megakarod tudni, hol van a szoba közepe. Legegyszerűbb módszer, ha mérőszalaggal elmész az egyik végébe, aztán a másikba, azután elosztod az eredményt kettővel. Nekem is ez a célom, megtapasztalni a másik szélsőséget, és miután ez megvan, a kettőből összehozni egy középutat.
Lehet, hogy nem fog működni. Lehet, hogy rossz hatással lesz rám. Lehet, lehet, lehet, túl sok a lehet. Nincs mit veszítenem, próbálom ignorálni, hogy ki mit gondol, mit fog szólni hozzá, mit fog tenni. Nem vagyok senkire se rászorulva, nem fogok éhen halni, meglincselni sem fognak, ha nem szolgáltatom ki magamat mások kényének-kedvének. Ha pedig meggyűlölnek, az sem érdekel. Mi lesz akkor, ha igen? Talán nem lesznek a barátaim? Hát most sem azok. Ha megvernek, az mondjuk kellemetlen :D De legalább adna egy jó adagnyi motivációt, hogy beiratkozzak valami küzdősportra :)
Nézd, egész életemben tévúton voltam. Egy nagyon kicsit sem érdekel, ha most 1-2 évig esetleg megint tévúton leszek. Az előző tévutammal az volt a bajom, hogy nem elég szép :D Ez ha tévút is, legalább szép :D
Komolyra fordítva a dolgot, nagyon eltértünk a kérdésem eredeti témájától. Abban szeretnék segítséget kérni, kontrolláljam az érzéseimet. Leírtam, hogy mik azok a dolgok, amik zavarnak, de nagyon röviden összefoglalva az a legelső célkitűzésem, hogy ha bármennyire is jóban leszek valakivel, bármennyire is élvezzem a játékot, amikor azt, vagy a discordot bezárom, akkor eltudjam választani az offline életemtől. Túlságosan is nagyra nőtt, nem tudom kontrollálni. Na jó, néha igen, de az igen sok energiát emészt fel. Ti lényegében azt írtátok, hogy valamiféle hiányt próbálok betölteni ezzel. Tehát nincs megoldás? Ez azért van, mert fellépett az életemben valamilyen hiány, és azt mindenképpen fel kell töltenem valamivel? Azt szeretném, ha nem kéne betölteni, a hiány szűnne meg, vagy bármely másik ok, ami ezt okozza? Ez nem lehetséges? Mert igazából ez a probléma nem valós, csak a fejemben létezik, vagy esetleg úgy vagyok programozva emberként, hogy ezt ne lehessen megoldani? Nem tudom, hogy mennyire érthető, megpróbálok egy példát írni. Egy olyan laptopot kapsz, amin windows 11 van, és utálod, hogy a frissítések és a kémkedés folyamatosan ott fut a háttérben. Azt szeretnéd, hogy úgy működjön úgy, mint a windows 7, amit manuálisan kellett frissíteni. Tehát van két forgató könyv: 1.: Valahol nagy nehezen ki lehet kapcsolni ezeket az idegesítő funkciókat, vagy esetleg részlegesen ki tudod lőni. 2.: Nem lehetséges, így csinálták meg. A példám nem biztos, hogy fedi a valóságot, csak példának szántam.
válasza:"Tehát van két forgató könyv: 1.: Valahol nagy nehezen ki lehet kapcsolni ezeket az idegesítő funkciókat, vagy esetleg részlegesen ki tudod lőni. 2.: Nem lehetséges, így csinálták meg. A példám nem biztos, hogy fedi a valóságot, csak példának szántam."
Igazából ez megint a mindent vagy semmit, szerintem bőven vannak még más opciók is. Pl hogy elfelejtesz mindent amit eddig tudni véltél és amibe kapaszkodtál, és dobod az egész windows 11-es jelent és a windows 7-es nosztalgiádat is, és felraksz valami jó kis linuxot :) Idegen lesz elsőre és szokatlan, aztán beletanulsz, és nem is érted majd miért ragaszkodtál görcsösen annyira a windowshoz eddig. Na most helyettesítsd be az operációs rendszereket az eddigi hiedelmeiddel, vagy céljaiddal, vágyaiddal. Van amikor még kintebbről éri meg vizsgálni az egész problémát, és meglépni azt a nagy lépést, mert hosszútávon profitálsz, sőt néha csak így lehetsz igazán boldog. Lásd linuxon pl nem lesz kémkedés, és a frissítéseket is másképp kezeli. Úgymond hazaérkezel, és rájössz a windows csak tévút volt igazából. És lezárod mint a múltad részét, és élsz boldogan a jelenben, ami a linux.
"Kell lennie valamiféle viszonyítási alapnak. Éppen ezért szeretnék eljutni a másik szélsőségbe, hogy úgymond kalibrálni tudjam magamat. Teszem azt a szobádban vagy, és megakarod tudni, hol van a szoba közepe. Legegyszerűbb módszer, ha mérőszalaggal elmész az egyik végébe, aztán a másikba, azután elosztod az eredményt kettővel. Nekem is ez a célom, megtapasztalni a másik szélsőséget, és miután ez megvan, a kettőből összehozni egy középutat."
Miért vagyunk mi ennyire ugyanolyanok? :D Én is sokszor saját magam akartam megtapasztalni a határokat, mert tudnom kellett, lett is belőle sok sok sérülés, testi és lelki egyaránt. Bár hogy őszinte legyek, én se bántam meg semmit. Még ha néha majdnem bele is pusztultam.
Egyébként a 4-es és 6-os kommentet is én írtam, csak mert láttam többes számban mondod, de igazából velem beszéltél már ott is.
"Komolyra fordítva a dolgot, nagyon eltértünk a kérdésem eredeti témájától. Abban szeretnék segítséget kérni, kontrolláljam az érzéseimet. Leírtam, hogy mik azok a dolgok, amik zavarnak, de nagyon röviden összefoglalva az a legelső célkitűzésem, hogy ha bármennyire is jóban leszek valakivel, bármennyire is élvezzem a játékot, amikor azt, vagy a discordot bezárom, akkor eltudjam választani az offline életemtől. Túlságosan is nagyra nőtt, nem tudom kontrollálni. Na jó, néha igen, de az igen sok energiát emészt fel. "
Miért kellene különválasztani? Nem lehet ezért emészt fel annyi energiát, mert teljesen ki akarod zárni olyankor, és erőszakosan különválasztani? Online, offline, ugyanúgy emberekről van szó, csak a hozzáférés tér el hogy élő vagy digitális. Nekem online emberekből is lettek élő ismerettségeim bőven, illetve élő ismerettségekből is online ismerőssé válás. De miért kellene különválasztani a kettőt?
És most csak tippelni tudok, de valóban a hiánypótlásra gondolok. Élőben mennyi barátod van? Feltételezem jóval kevesebb mint discordon. Ráadásul említettél valami sikert, népszerűséget is. Ez olyan trip amiről nehéz lejönni, főleg ha az életedben meg nincs meg ugyanez. Valószínű ezért vágyhatsz vissza discordra is közéjük, újra meg újra.
"Talán nem lesznek a barátaim? Hát most sem azok. "
Ezt miért mondod? Miért ne lennének azok?
"Nézd, egész életemben tévúton voltam. Egy nagyon kicsit sem érdekel, ha most 1-2 évig esetleg megint tévúton leszek. Az előző tévutammal az volt a bajom, hogy nem elég szép :D Ez ha tévút is, legalább szép :D"
Ez is érdekelne mi volt az a bizonyos tévút, és mi a jelenlegi, illetve mitől annyira szép. Viszont akkor most az olvasók bánatára azt kell mondjam, hogyha túl személyes határokat feszegetnék már, nyugodtan megírhatod privátban is nekem a válaszokat.
válasza:"Olyat ne is írjatok, hogy szerezzek barátokat, stb. Az mégis min változtatna? Ha elvesztem őket, akkor megint ugyanott fogok tartani, mint most. És elfogom veszteni őket, pontosan úgy, mint akik most készülnek írni a jó tanácsokat, hogy menjek ide, menjek oda, felejtsem el a régi embereket. Titeket is elfognak felejteni. Hiába hiszitek, hogy mennyire fejlettek, szociálisak, jó arcok vagytok, a mai világban ez mindenkit elér előbb-utóbb. "
Gyáva vagy.
Gyáva vagy próbálkozni, mert rettegsz a kudarctól.
Gyáva vagy belátni, hogy benned van a hiba, ezért mindenki másról látatlanban lenéző stílusban írsz.
Gyáva vagy kilépni a helyzetedből, inkább konzerválod magad benne.
Gyáva vagy még HINNI is, hogy lehetne másképp.
El sem olvastam a viszontválaszaidban való ömlengést, mert biztosra veszem, hogy mind arról szól (ahogy már a kérdésed is), hogy bár tudod, mit kellene tenned és mi lenne a jó, de megmagyarázod körömszakadtodig, hogy az miért nem lehetséges és miért nem működne.
Egyébként szimpatikusnak tűnsz, és én szívesen barátkoznék ilyen emberekkel, de saját maguk zárkóznak el a lehetőségektől.
válasza:Félreértés ne essék, mi sem levelezünk azóta se. Egyezések ide vagy oda, segítő és kizökkentő szándék ide vagy oda. Holott nekem is szimpatikus mert érzem a közös pontokat, és mivel már sokszor megégtem a múltban, még az eltünéseket és a többi hülye antiszociális dolgot is talán jól tudnám kezelni. De ha nem, hát nem :)
Vannak emberek akik jeleskednek az önszabotázsban, talán tényleg a legjobb ha magukra maradnak. Majd ott talán a magányban egy ponton lesz egy olyan katarzis, ahol ráébred magától és megérti mi a helyzet. Onnét már újra keresni fogja az embereket, és bármit megtenne a hasonlókért. Csak ahogy telnek az évek, ez általában egyre nehezebbé válik, főleg a saját korosztályban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!