Az tesz magányossá, hogy nem közeledhetek az életcélom felé mert mindent elnyom a bürökrácia, hatalmi harcok, most akkor depressziós vagyok?
Pl.
Egyik célom az, hogy az embereket segítsem arra az életmódra ráállni, hogy minél kevesebb értelmetlen kiadásuk legyen, pl termelni magunknak ételt és azt fogyasztani, nem pedig Jamaikából vagy az Ecuadorból jövő ananászt ennénk
Dolgozok ezen, szépen lassan, de rengeteg pénz kell eleve ahhoz, hogy telket vegyek magamnak, így azon kísérletezgetek amim van (a szüleim telkén)
Vagy holisztikusan tekinteni az egészségünkre, az életmódunkra. Hogy nem a tüneteket nyomjuk el, azzal, hogy beveszünk valami gyógyszert, hanem megnézzük mi okozza, és az alapján változtatunk életmódot.
Ha ezt nem lehet, akkor drasztikus lépésekre van szükség, 5-10 év lefolyása alatt
A gond az, hogy annak ellenére, hogy viszonylag jó lehetőségeim voltak 20 évesen, kimentem külföldre, tapasztalatot szereztem milyen az igazi élet, dolgoztam is, félretettem pénzt.
Most 30 évesen a kiégés után itt vagyok, munka nélkül, mert a 8 órás munkahely gondolata, annyira elkeserít, ott rohadni egész nap a képernyő előtt, hogy egy olyan dolgot építsünk ami baromira nem izgat, jó eséllyel ellene megy az értékrendemnek
...mert valljuk be, a társadalmi rendszer nem arra van, beilleszkedve, hogy önállósodjanak az emberek, és függetlenek legyenek, hanem hogy egymástól függjünk..
"A világ csak akkor fog megmenekülni, ha valaki meggazdagszik belőle" - Valaki bölcs
Már voltam más országokban egyedül, túráztam 10 napig, önkénteskedtem..ezek tényleg visszahozzák az életet belém.. de amint visszakerülök a valóságba és abba, hogy az élet hogyan működik, hogy mennyire normalizálva van a mentális betegség, a nárcizmus és ha nem vagy az, akkor mehetsz a pszichológushoz, mert túl érzékeny vagy a világhoz
30f
javítás: "ami több mint amit egy 10 éves intelligenciájával is lehetne csinálni"
Programozó, vagyis konkrétan webfejlesztő mivel erre volt irányulva a suli ahova jártam. Dániában fősuliban
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!