Mitől boldogok azok akik magányosan élnek?

Nem mindenkinek az az álma, hogy huszonévesen megházasodjon, csináljon 2 gyereket, vegyenek fel kölcsönt 20 évre, legyen saját ház egy zugfaluban, 2 autó, kutya plusz 12óra szar meló után foglalkozz a gyerekekkel, mert különben a feleség ordítozik meg a barátnőknek panaszkodik rád, hogy szart se csinálsz otthon stb. Így néz ki a gimis barátom élete.

Én pl. nagyon élvezem az egyedüllétet, nincsenek társadalmi elvárások, tudok a mentális és fizikai egészségemmel törődni, azt főzök amit akarok,akkor, amikor akarom és úgy, ahogy akarom. Munka után meditálok és a hobbimmal foglalkozom. Párkapcsolatban meg gyerekkel a hobbim kivitelezhetetlen, ugyanis helyigényes, zajos és elég drága, viszont pont nagyon jól keresek, szóval mire költsem ha nem magamra és arra, ami engem boldoggá tesz. A nap fénypontja nálam nem a tévé, meg a drogok.

Sőt tetézném is: televízióm nincs(csak monitor a Ps5 miatt), nem vagyok jelen sem facebookon, twitteren, instagramon, tiktokon sem, nem iszok, nem drogozok, ugyan dohányzom heti 1 csomaggal, de nem ez teszi ki nyilván az életem.

Nem mindenki egyforma, én így vagyok teljes és boldog, akinek család meg gyerekek kellenek, tessék, senki sem korlátozzza őket ebben.

Mert aki egy kicsit alaposabban beleszagolt az emberi kapcsolatok sűrűjébe, az rájött, hogy az emberi kapcsolatok maga a dzsungel, ami telis-tele van játszmákkal.

Nekem például párkapcsolatra sosem volt igényem, egyszerűen alkatilag alkalmatlan vagyok rá, de csodálom azokat, akik tudnak így élni, én nem tudnék az tuti, nonstop alkalmazkodás, nulla függetlenség, nulla szabadság.

12-es vagyok. Kiegészíteném még annyival, hogy az idő múlásával a barátságot is máshogy látom, mint 10 éve mondjuk.. Barátság?? Nincs olyan.. Érdekek vannak, érdekek, csupa nagy betűvel.

Az ember érdekelvű lény, csak addig vagy hasznos a másiknak, amíg profitál belőled, amíg hasznos vagy neki, tud irányítani téged és a saját képére formálni. Ha már nem vagy neki fontos, vagy nincs ilyen közös érdek, ami összetart, akkor onnantól kezdve a barátságnak reszeltek...

Senki barátsága nem fontos annyira, hogy meghazudtoljam miatta önmagamat. Az egész barátság sztori úgy, ahogy van egy megfelelési kényszer selyempapírba csomagolva. Nem lehetsz önmagad, mert akkor megutálnak, kiröhögnek, eldobnak..

Az állandó számonkérésekről nem is beszélve. Majd jönnek a passzív-agresszív játszmák, amikor késik 10 percet, 20 percet, fél órát. Majd ezután sorra mondja le a találkozókat... Tudom én, hogy így megy ez... Sokkal nyugodtabb és boldogabb vagyok egyedül.

Nem tudom, hogy hogy, de én is így élek, tök nyugis az életem, nem kell alkalmazkodni, azt csinálok amit akarok.

Viszont vannak barátaim, szóval a nulla élet nem igaz, mert eljárunk velük néha ide-oda, viszont az üres lakásba hazajönni és tényleg nyugalomban, csak magammal foglalkozni az megfizethetetlen. :D Kapcsolatom volt, meg lesz is gondolom, de összeköltözni még egyszer valakivel csak akkor fogok, ha nagyobb lakásra cserélem a mostanit, ahol van legalább két külön szoba a nappalit leszámítva és el tudunk néha nyugiban vonulni énidőzni egymástól.