Miért vagyok egyedül? miért nem akarnak velem ismerkedni? szerintem még a boncmester sem fog hozzám érni.

Szia!

Tudom nem vigasz, de én is így vagyok. Fogalmam sincs hol a hiba.

33 éves nő vagyok. Már nem számolom hány éve nincs barátnőm. Akik voltak esetleg, időtöltések voltak csak, mert barátnak sem lehetett őket nevezni, ahhoz túl önzőek voltak. Valamiért mindig ezt a tipust fogom ki. Nem tudom, rossz a kisugárzásom? Túl sokat elnéztem nekik? Nem vagyok olyan zárkózott, csak meg kéne találnom azt az embert aki hasonlít rám. De eddig én nem találtam olyan embert. Volt akivel leveleztem, de pár levél után rájöttem, hogy nem vagyunk egymás emberei, kár erőltetni. Lehet akkor bunkónak tűntem, vagy az is volt hogy nem írtam egyszer csak vissza, de olyan nyögve nyelős volt az egész. Amikor valakivel úgy beszélgetsz, hogy fél órát gondolkodom, mit írjak neki, mit kérdezzek... Rájöttem én már nem is vágyom az olyan ismerkedésre, ahol ha nem kérdezel rá hogy és te mit? És te hogy? És te, akkor nem képes magáról úgy semmit mondani... ne kelljen már ilyen szinten kérdezgetni. Az a jó, amikor mindenki mondja a magáét és úgy ismerjük meg egymást, de az olyan ritka. Én már ilyen szinten hamar lezárom a dolgot, az ilyenből leszűröm neten át is, hogy az ilyenből sem lesz haverság.

Azt vettem észre, munkahelyen nálunk például nem tudnak mit kezdeni azzal az emberrel, aki nem vigyorog mindennap kb, aki nem azt adja elő milyen szép az élet, minden f..za... Én se vagyok az az ember, aki előadja magát ilyennek. Ha nincs jó kedvem, akkor nem. Ha igen, akkor vigyorgok. Meg is cimkéztek szerintem engem ott, hogy kb. pesszimista vagyok. :) Én nem fogok színjátszani az biztos. Akkor meg inkább vagyok egyedül. Nem vagyok pesszimista mindig, de nem vagyok nagyszájú sem annyira. Lehet az is baj.

Most éppen azon morfondírozok, mit kezdjek magammal. Hogy legyek egyedül is vidáááám..