Más is van itt, aki magányosnak érzi magát néha? Engem nagyon lehangol, hogy nincs kihez hazamenni. Dolgozom, edzeni járok, van pár barátom, szóval azért elfoglalom magam.

igy van ahogy a 10 es irja, sokan vannak társas magányban, mert nem merik felvállalni hogy önmaguk legyenek, egyéb gyengeségeik miatt.

végül is csak a gondolkodással van probléma, hogy a hiányra fókuszálnak az emberek, és mindaddig amig arra forditod a figyelmet amit nem szeretnél, folyamatosan abba a mókuskerékben találod magad, amit elakarsz kerülni ennyi.

Tehát agyalsz, ebből kell kijönni, hogy ne agyalj, figyeld a gondolataidat és amikor éppen belecsúsznál …fent leirtam

Egész jó életed van. Mínusz a lakótárs, de hát nem nagyon tudunk mit csinálni, ilyen árak mellett muszáj megosztani a költségeket.

Nekem volt szerencsém együtt élni az exemmel. Szerettem, teljes szívemből, beláttuk, hogy nem működik köztünk a dolog, de jó embernek tartom, ha bármikor azzal jönne hozzám, hogy nincs hol maradnia éjjel, akkor beengedném, ha pénz kellene neki, adnék, szóval egy barát igazából, elbasztuk, hogy összejöttünk, de fiatalok voltunk, ez van.

Bár tényleg nagyon szerettem azt az embert, agyfaszt kaptam attól, hogy ha hazamegyek, ő ott lesz. Nem értem, anyámék hogyan tudnak így együtt élni már 30 éve, vagy a barátaim együtt élni 5 éve, vagy a nővérem együtt él a most már vőlegényével 8 éve... Számomra pokol volt, hogy ha hazamegyek, nem egyedül vagyok, hanem van ott valaki, akihez konstans alkalmazkodni kell, ha vacsorát főzök, akkor két emberre kell, ha ő főzött, akkor meg kell ennem, amit adtak, udvariasságból, mert milyen jó fej, hogy főzött, nem számít, hogy én akkor épp spagettit akartam volna enni, nem paprikás krumplit.

Legnagyobb álmom, hogy egyedül éljek, sajnos ez, ha csak nem nyerek a lottón (ami valószínűtlen, tekintettel arra, hogy nem lottózok), vagy költözök külföldre, nem fog megtörténni. Pedig vannak emberek, akiknek egyszerűen nem való egy párkapcsolat. Ha arra érek haza, hogy teljesen egyedül vagyok, én úgy vagyok vele, hogy mennnyire jó, tudok-e vajon venni egy fürdőt, mielőtt beállít a lakótársam? Sosem zavar, jó lakótársam van, takarít maga után, nem hív gyakran vendégeket, kedvelem is, de mégis más az, mikor végre egyedül lehetek, meg mikor otthon van.

Idén, életemben először, volt egy olyan pár hónapos időszakom, munka miatt, amikor hónapokon keresztül minden munkanapom úgy nézett ki, hogy reggel egyedül keltem, nem volt kivel beszélnem, míg be nem értem a melóba. Ott lenyomtam átlagban 12-14 órát, állandóan emberek közt voltam, elröppent a nap, aztán "haza" estem az üres térbe, a csendbe, és nem várt ott senki, semmi sem. Olyan magányosnak, üresnek még sosem éreztem magam, pedig eseténként telefonon volt ugyan kivel beszélnem, mégsem volt az igazi..

Most már "itthon-itthon" vagyok, a szüleimnél, és másfajta magány van. Ez nem olyan mardosó, mint az előbb leírt, de ez sem kellemes. Próbálom pedig lefoglalni magam; kondiba járok heti 2-3 alkalommal, dolgozom a szakdolgozatomon, itthon teszek-veszek, szüleimnek segítek, nyelveket tanulok, olvasok, sorozatot nézek, mégsem az igazi.

Barátokból amúgy sem volt sok, róluk is azt hittem, ők olyanok, akik sok-sok éven át itt maradnak, számíthatok rájuk, mégsem így történt. Konkrétan egy valaki maradt, de vele is csak neten írogatunk, ami meg nem is történik sűrűn, és nagyon nem ugyanaz, mint beülni egy ebédre, vagy egy kávéra, vagy programot szervezni.

Párkapcsolatom sosem volt még, egy jó darabig, úgy 2 évvel ezelőttig, semmi igényem nem volt rá, de olyan szinten, hogy még a gondolattal sem játszottam el, hogy "majd egy nap lesz valaki".

És, bár megragadok minden alkalmat, hogy a kortársaim közt legyek, illetve minden offline programon ott vagyok, amin csak lehet pl. egyetemen, mégsem járok semmi sikerrel :c