Erősen introventált vagyok és aszociális. De mégis magányosnak érzem magam? 23/F

Szóval kezdem úgy, hogy a négy fal között nőttem fel, 1-2 jó barátom volt, akikkel mára nem tartom a kapcsolatot.

Aztán jött a középiskola és iszonyatosan zárkózott voltam, de szerencsére ez az utolsó évre oldódott. De ekkor már éreztem, hogy nem kívánok emberek között lenni.

Most már 3 éve dolgozom Budapesten, hétvégén otthon vagyok szüleimnél. Érdekes, mert otthon nincsenek ilyen gondolataim, mint itt. Vélhetően azért, mert otthon ezeregy dolog van, ami le tud kötni.

Amióta felnőtt fejjel gondolkodom, elhatároztam, hogy nem szeretnék semmiféle tartós kapcsolatot kialakítani emberekkel, legyen az barátság vagy párkapcsolat. Jó nekem így egyedül. Igen, ez így ment évekig.

Azonban most, főleg a monoton hétköznapok végén érzek egy kis ürességet belül. Lehet, hogy magányos vagyok.

De akkor az a tény, hogy én egyedül akarok lenni, az csak egy ámítás saját magam részéről? Valami menekvés?

Mi az erősebb? Az akarat és valami felé elhatározottság vagy az érzelem?

Ha kapcsolatra gondolok, a hideg ráz, mert nekem az nagy lépcső lenne, lehetetlen lenne elkötelezni magam valakihez.

Olyan érzésem van, mintha nem érteném magam, nincs bennem önismeret és egy kóválygó lélek lennék.