Szégyen 26 évesen magányos lenni?

Ez nem szégyen kérdése (ahogy az sem dicsőség, ha vannak barátaid, csak jó). Ha ez alapján gondolkozol az emberi kapcsolatokról, az rossz kiindulópont.

Akarj azért barátot vagy barátnőt, mert igényled, hogy legyen, vagy mert megkedvelsz valakit, és ne azzal foglalkozz, hogy szégyen-e, ha nincs egyik sem. Ott siklik félre a legtöbbeknél az ismerkedés, hogy a státusz (vagy ilyen inceles hülyeségek esetén az "életképesség") jeleként tekintenek a jó emberi kapcsolatokra.

nem szégyen, állapot. én már kezdem megszokni, inkább nem rágódok rajta.

20/F

A kérdés igazából az, hogy téged ez zavar, vagy neked jó ez így? Ha jó, akkor nincs baj, élvezd.

Ha zavar, akkor kezdj el ismerkedni. Gondolom dolgozol. Spanolj össze pár arccal a munkahelyen, biztos vannak hasonló korodbeli srácok/csajok, akikkel jól eltudnál dumálni, hülyéskedni. Ha ezt szépen felépítetted, akkor mehettek esetleg meló után, hétvégén közös programokra, ha nekik is van kedvük. Csapatépítésre is jó. Aztán rajtuk keresztül lehet találnál párt magadnak, vagy új haverokat/barátokat. Régen nekem is rengeteg haverom volt ezekkel a módszerekkel, persze azóta mindenki családos, vagy elmentek máshova melózni, elköltöztek, nekem is lett párom, vele el vagyok, 1-2 barátom van, akikkel tartom a kapcsolatot, meg összejárok, de ez nekem már elég, én kiéltem magam. Szóval mindig van remény, csak cselekedni kell. :D Arra viszont vigyázz, ne hagyd magad soha kihasználni, mert sok köcsög is van ebben a világban.

Fel a fejjel.

30/F

Előző vagyok.

Annyi lemaradt, hogy soha ne azt nézd mások mit értetek el, vagy miben élnek, hogyan élnek, mert akkor fel fog őrölni ez lelkileg. Majd neked is meg lesz, menni fog. Mindig azt nézd, hogy minden új nap jobb legyen, mint az azt megelőző.