A magányban élők mivel magyarázzák társtalanságukat? Létezik olyan, hogy örök magányban élnek emberek?
Nekem nem jó érzés a magány, de valahogy az egész életem eddig erről szólt. Tettem erőfeszítéseket, de valahogy nem hozták az eredményt. Minden kapcsolatom addig működik, míg én tudok jópofa, kimért lenni a másik felé. Amint gondom akad, és szükségem lenne némi megértésre, segítségre, úgy vége az egésznek. Sok sztorit hallok, hogy a barátom/bnőm kihúzott a bajból, legalább azzal, hogy meghallgatott, véleményt formált, feldobta a rossz kedvemet....stb, na, ez nálam nem volt soha. Kis sopánkodás együttérzésképpen, de aztán, ha túl sokáig vagyok simán csak fáradt, nem olyan vidám, és pozitív, mint addig, akkor nem kiváncsi senki a frusztrációkra. Alapjáraton senki sem feltételezné rólam, pl munkahelyen... Néha látom, nem értik, miért nem vagyok házas, miért nincs családom...
Szerintem nem feltétlenül saját magunk vagyunk a magányunk okozói, mert tényszerűen vizsgáltam, és azt vettem észre, hogy az emberek többsége annyira önző lett, hogy csak a saját vidámságuk, boldogságuk, céljaik eléréséhez szükséges emberekre képesek energiát fordítani. Sok ember pl sótlan, unalmas, alacsony igényszinten élő, aminek igazából magától nincs is tudatában, és mikor találkozik egy emberrel, aki kirántja" úgymond ebből, az baromira feltöltően hat rá, élvezi. De amikor az a valaki valami miatt kikészül, akkor már nem pálya neki a barátságuk, de akár a szerelmük sem. Ez van. Sajnos.
Bennem azért ösztönből mindig él a remény, hogy egyszer csak-csak kijövök ebből.
Az 1- es komment is olyan szomorúan hangzik. Szerintem tök gáz, hogy valaki azért magányos, mert pl túlsúlyos, és egyedülálló. Itthon a férfiak generálják vajon ezt, vagy ez egy össztársadalmi hozzáállás?! Külföldön az itthon élő nőknél sokkal nagyobb daraboknak van férjük, élettársuk, aki ráadásul nem is 20kiló vasággyal együtt, és nem 170 alacsony... Viszont jól néznek ki. Bár, ott sem általános ez, gondolom...
Amúgy 1- es a gyermekedből nem tudsz annyi erőt meríteni, hogy már nem is érzed magad magányosnak?
Nem könnyű elfogadni más gyerekét, ehhez nagyon altruistának kell lenni. Nincs vele segítségem, de már 9, látom az alagút végét 🙂. Amint kamaszodik, és a háta közepére kíván, több lehetőség lesz kimozdulni.
A testalkatomon dolgozom. Nem is igazán a testalkat a legnagyobb baj, hiszen, ahogy írod is, attól még lehetne párom (volt is egy évvel ezelőttig). Az ebből fakadó önbizalomhiány az, ami igazán riasztó.
A gyerekkel jól megvagyunk egyébként, de hát őt nem tudod úgy ölelni, ahogy egy társat ölelnél.
Egyelek meg.Én hetero 36F vagyok,sose volt barátnőm, viszont eljárok a rosszlányokhoz, és be is vallom mikor kérdezik a többiek hogy hogyhogy nincs barátnőm,gyerekem,családom...és vannakm(köztük családosok is) akik azt mondják hogy én csinálom jól.
Szerintem hazudd azt hogy a rosszlányokhoz járogatsz, ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!