Nincs elegetek ebből az életből, ebből az elviselhetetlen könyűségből?

Munkanélküli lettem.

Akkor ma dolgozok a kertben beszrt a láncfürész, a fűnyíró is.

És ezek ilyen kis dolgok, mégis a sokadik meg tudja törni az embert.

Semmi értelmét nem látom a folytonos küzdésnek. Hogy állandón nekiinduljak.

Azt tapasztalom, hogy minden üres és értelmetlen. Hasztalan telik el minden napom. Keresek munkát de nem hívnak vissza, sehova. Tényleg már minden munkára jelentkeztem. A szakmámba nem kellek mert ebben az országban minden kapcsolatok alapján, haverok alapján megy. Nekem meg nincs kapcsolati tőkém.

Annyira elkeserítő ez az egész. Lányoknak se kellek, mert nem vagyok vonzó. Pedig ha a lány viszontszeretne, aki tetszik máris lenne értelme az életnek. Legalább egy kicsi. (Sose volt barátnőm.)

Próbálkozom minden téren, küzdők de semmi. Már abban is egyre kevésbé hiszek, hogy a halál után van élet, van lét. Sose kaptam szeretet az életben anyámon kívül. Sose kaptam a munkámra dicséretet de persze mindenhez jó pofát kell vágni, meg kussolni kell mert aki ilyenekről beszél az negatív, lehúzós embernek lesz bélyegezve.