Mi van, ha valaki megszívta, ès egy embert fog szeretni egèsz èletèben? Olyat, akinek ő nem kellett.
Úgy érzem, hogy megbabonàzott, vagy nem is tudom, nem tudok tőle szabadulni, màrmint a gondolatától, annyi szép emlék fűz hozzà..Több, mint fèl èvvel ezelőtt szakított velem, igazából nem is kezdtünk jàrni, mert mèg előtte eltűnt az èletemből, ès amikor megkerestem azzal, hogy mi van velünk, az életkörülmènyeire hivatkozva, gyakorlatilag lekoptatott, de nyíltan nem mondta ki, gondolom amiatt, mert nem akart megbàntani. Èn büszkesègből nem faggatóztam tovàbb, de mai napig úgy érzem, hogy a sajàt szàjàból akarom hallani, hogy neki nem jelentettek semmit az együttöltött idők, mert akkor nen így éreztem rajta. De közben a józan eszemmel tudom, hogyha èrzett volna bàrmit is, nem bírta volna ki nélkülem, ennyi ideig, ugye? Bàr nagyon makacs, elfojtàsokkal küzdő ember, aki nem enged semmiből, de csak meghatottam volna őt, ha jelentettem volna a számára bàrmit is, nem? Fogalmam sincs, miért vagyok ekkora idióta, hogy legszívesebben megkeresnèm őt, ès elmondanèk neki mindent,hogy mèg
mindig gondolok rà. De tudom
hogy ezzel csak totális idiótàt csinàlnèk magamból, ès megalàzkodnèk csak. De közben meg azt érzem, hogy félre akarom tenni az egómat, ès lezárni ezt, örökre. Szerintetek igaz lehet az, ami a Jóbaràtokban volt, hogy az embernek nèha jól esik hallani, hogy szeretik? Mèg ha nekem fájdalmas is lenne, hogy nem mondanà ezt viszont. Szeretnék segítséget kérni, szakembertől, hogy ezt le tudjam zárni, mert arra is ràjöttem, hogy ez nem csak róla szól, hanem egy csomó minderől, bennem. De azèrt is szeretnék segítséget kèrni, hogy ő mit tanàcsol, írjak-e még neki, utoljára.
Köszi, előre is!
Várni lehet lélekben. Talán feleszmél. De az élet nem áll meg. Ne áldozd fel, sztem, ha tudod. Barátság még lehet később, az elfogadható kompromisszum, más megsértése nélkül. És akkor etikusan jelen lehet lenni egymás életében.
Én így élek 17 éve.
Minek kéne írni neki?
Te magad mondtad, hogy addig kellettél neki amíg nem mondtad, hogy komolyat szeretnél... Tehát ő nem.
Nem olyan bonyolult sztori ez. Ne bonyolítsd feleslegesen.
Lehet nem kéne ezért vakon az ágyba ugrani valakivel amíg semmi sincs tisztázva, mert ez lesz belőle... Előbb kellett volna gondolkozni nem szexelni.
Teljesen mindegy mit érzett, vagy mit nem érzett, ha az első olyan után lefarolt, hogy mondtad, hogy komoly kapcsolatot szeretnél tőle.
22-es vàlaszoló: Igen, èn is ebben bízom, a mai napig, sajnos.. :/ Pedig tudom legbelül, hogy nevetséges vagyok. Ezèrt annyira bànom, hogy akkor büszkesègből nem kèrdeztem meg, hogy èrzett-e iràntam bármit is, mert úgy érzem, ha most azt mondanà pl. hogy màr eszébe sem jutok, le tudnám zárni. De közben tudom, hogy minden jel efelè mutat, de mègis, úgy èrzem, ezt hallanom kell tőle.
Megkèrdezhetem, hogy szereted-e az illetőt, mèg most is? Ez nagyon szèp tőled, hogy ezt meg tudod lépni.
22vok:
Majd kifejtem, ha érdekel, privátban, mert ez már nem a kérdésedről szólna, hanem egy nagon személyes ügyről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!