Miért áldozathibáztatják azokat a magányos embereket is, akik tényleg tesznek azért, hogy jobb legyen a helyzetük, de valami mindig közbecsúszik nekik?

Megértelek, én ugyanezt látom magammal kapcsolatban. Ugyan jóval fiatalabb vagyok mint te.

Introvertált személyiség vagyok, ami az embereknek nem tetszik túlságosan, nem vagyok elég laza és nagyszájú. Erőmön felül megpróbáltam mindent, de egyszerűen nem megy a barátkozás. A másik felek nem nyitottak rá.

6: Mi ez az állandó "magyarozás"? Mintha amúgy nem általános tendencia lenne ez mindenhol. Látom a média megtette a hatását. Fájdalmas lesz az ébredés, csak ne túl későn történjen meg.

A kérdésre a válasz: A legfőbb probléma az, hogy az emberek olyanokkal szeretnek ismerkedni, akikkel nincs gond. És nem csupán "normálisak", de még rájuk is lehet pakolni tengernyi panaszt, hallgatni viszont nem kell őket. Na ez az amit szeretnek az emberek csinálni.

Valamint imádnak a náluk sokkal jobban kinéző, menőbb emberekkel lógni, mert ha nem tennék, azt éreznék kimaradnak valamiből.

Az egyszerűbbekkel azért nem szeretnek barátkozni, mert ott fennáll a veszélye annak, hogy lemaradnak a jobbaktól.

De hogy megnyugtassalak, ez csupán egy egyszerűen alacsony működés eredménye.

Nagyon hasonló helyzetben vagyok, mint te. Az emberek felé történő kezdeményezéssel, nyitottsággal már kevés problémam van szerencsére, viszont az általad is említett felszínesség, közönségesség miatt barátokat találni nagyon nehezemre esik. Én is többször kikötöttem olyan társaságban, amiben nem találtam meg önmagam, nem voltam komfortos közöttük, viszont mióta önismeretet tanulok, sokkal "válogatósabb" lettem, így még annyi emberrel sem alakul ki barátság, mint azelőtt.

Ezenkívül a barátságaim és egyéb emberi kapcsolataim is tönkremennek általában, mert nem úgy viselkedek, gondolkodok, ahogy ők azt elvárnák. Én is szoktam persze hibázni, belátom, de az esetek többségében nem képesek elfogadni azt, amilyen vagyok, vagy megérteni a viselkedésem mögötti okokat.

Összesen 3 IGAZI barátom van, akikkel vagy 10 éve ápoljuk a kapcsolatot, bár voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, de MINDIG túllendülünk ezeken idővel, együtt nőttünk fel konkrétan, csak sajnos nem tudunk eleget találkozni. Őket leszámítva a társaságom állandóan cserélődik az elmúlt néhány évben.

Nálam is fennállhat az esélye neuropszichológiai zavarnak és/vagy mentális betegségnek, tervben van a kivizsgáltatás, de ettől függetlenül is igazságtalannak és megmagyarázhatatlannak érzem, ami velem történik. Ma töltöttem a 21-et, estére elmondhatatlanul lehangolt lettem, mert az újdonsült "barátaim", de még sok rokonom sem volt képes felköszönteni...