Kényszeresen jófej akarok lenni, ezért vagyok egyedül?
Családomban mindenki menőnek számít. Apám a környék menő üzletembere volt, folyamat flörtölt a fiatal nőkkel, járta a bulikat. Anyám modellkedett, aztán vállalkozásai lettek Apám pénzéből, tőle is a mai napig hasraesik mindenki. Bátyám olyan jóképű, nagydumás mint apánk, hasonló életvitelt folytat. Én olyan vagyok a családban, mint akit elcseréltek a kórházban. Ezt amúgy a szüleim gyerekkorom óta mondják, meg a testvérem is szivat vele, hogy cseréljenek engem vissza. Mindig láthatatlan voltam, már az óvodában se akart senki barátkozni velem, én eröltettem magam mindig másokra. Iskolában ugyanez, engem soha nem hívtak meg születésnapokra. Életem egyik legkellemetlenebb élménye, amikor a szomszéd osztálytárs szüleihez átküldött Anyám valamivel, aztán becsöngetve derült ki, hogy az egész osztály ott van születésnapozni, engem meg nem hívtak meg. Középiskola ugyanez, ott se voltak barátaim, minden nyarat otthon töltöttem egyedül, soha nem voltam szilveszteri buliban, stb. Valamiért kialakult bennem, hogy kényszeresen humoros akarok lenni, amikor nincs is humorom. Mindig vicceseket akarok mondani, eltúlzok, kiszínezek megtörtént eseményeket, hogy izgalmasabb sztori legyen belőlük. Kényszeresen segíteni is akarok mindig mindenkinek, hogy így vágódjak be.
Ki lehet ebből jönni? Úgy gondolom ha magamat adom és nem viccelődök, akkor még ennyire se fogja tudni senki ki vagyok mint régen. Most legalább az idegesítő kolléga vagyok, az a nemvicces fsz ahogy hívnak a hátam mögött. De legalább vagyok valamilyen.
Így van, a lényeg, hogy önmagadat add. Én biztos vagyok benne, hogy lesz aki csendesen is észrevesz. Sőt, lesz aki csak önmagadért vesz majd észre. Egyébként sok olyan ember van mint te, csak miközben kényszeresen próbálsz a szüleidre hasonlítani nem tűnik fel, hogy mennyi ilyen ember él körülötted.
Kicsit ismerős egyébként a történet, mert én is ilyen vagyok és a csendességem miatt általános iskolában nem nagyon voltak barátaim. Egy darab volt olyan akivel néha suli időn kívül is találkoztam. Ezt meg akartam szüntetni és elhatároztam, hogy középiskolába bevágódok. Aztán mikor látszatra ez sikeres volt akkor még jobban elkezdtem előadni magamat és egyre több ember gyűlt körém és nevetgélt. Én naív fejjel azt hittem, hogy velem nevetnek, el kellett telnie egy kis időnek mire rájöttem, hogy nem velem nevetnek hanem rajtam nevetnek. Aztán ez átment abba, hogy már nem csak nevettek rajtam hanem szivattak is állandóan. Elegem volt az egész középiskolából és elhatároztam, hogy egyetemen önmagamat fogom adni és nem érdekel ha nem lesznek barátaim.
Ezzel szemben mi történt? Önmagamat adtam, senki előtt nem játszottam meg magam és igen, nem vagyok középpontban csendes emberként de lettek barátaim és még barátnő is összejött. Most érzem magam a legjobban azzal, hogy végre magamat adom.
Ezt javaslom neked is.
Számomra bármilyen magánéleti vagy karrierbeli siker ételmét vesztené, ha a gyerekem boldogtalan lenne, ha úgy nevelném fel, hogy ebben a boldogtalanságában nekem részem van. Nem, a szüleidet nem tudom sikeresnek tartani, emberileg biztosan nem.
Te nem olyan vagy, mint ők, és nem is akarj olyan lenni, Te más értelmet tudsz adni az életednek. Nem vagy vicces? Van ilyen. Legyél inkább az a kolléga, aki ért a területéhez, és akitől mindig lehet kérdezni. Csak egy példa. Legyél az, akivel azonosulni tudsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!