Az otthonülő emberek örökre magányosak maradnak?

Az emberi kapcsolatok, szerelem/szeretet alapvető szükségletek, miért ne lehetne vágyni rá? Más is van aki otthonülős, csak valószínűleg ezért nem is találkoztok. Tenni kéne többet érte és akkor jobban menne.

A másik, hogy ne keverjünk dolgokat össze-vissza. Az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal - attól hogy nem vagy kapcsolatban, lehetnek barátaid, közösségeid, attól hogy nem mászkálsz minden nap vagy héten, még vannak emberek akik körülötted vannak és jóban vagytok, akár szorosabb kötelékkel ha régebb óta ismered.

A befelé fordultság és elzárkózást szintén ne mossuk össze az introvertáltsággal, mert kvára nincs köze a kettőnek egymáshoz. Utóbbi egy személyiségtípus széles skálával, azt jelzi hogy kit milyen szociális környezet tölt fel elsősorban. Ismerkedni másokkal, jól érezni magad emberekkel, kimozdulni ugyanúgy élvezetes lehet introvertáltként is.

Röviden ha nem akarsz egyedül lenni, mozdulj ki és ismerkedj. Ha ezt a nulladik lépést nem vagy képes megtenni, nem gond, csak felesleges akkor siránkozni.

Csak kíváncsiságból kérdezem:

Mi(k) ez(ek) a hobbi(k)?

Ja, és mi a nemed?

BÁRCSAK... már felkészültem lelkileg hogy egyedül maradok örökre, és még élveztem is, aztán jött amivel megcáfolnám a "nem fog bekopogni életed szerelme az ajtódon" hát de... nem pontosan így, de nagyon hasonlóan, csak ami még rosszabb hogy pár héten belül dobbantott is, és az a legnagyobb bajom hogy élnek a szüleim-nagyszüleim így az hogy főbelövöm magam nem opció >:|

Szóval ha még csak maga a gondolat van meg, hogy hmm lehet egyedül maradok akkor az még jó, mert mondhatod hogy "áhh úgy sincs olyan aki megfelelne nekem, én vagyok a legtökéletesebb társ magamnak". De ha viszont már tudsz egy konkrét személyt is, aki tökéletes társ lenne neked, de bármi oknál fogva nem jön össze és nem is fog, akkor az már baromi nagy xopás. Akkor... imádkozz hogy elmúljon a dolog és ne kelljen egy életen át együtt élned ezzel a tudattal