Kinek hogyan sikerült elfogadni, hogy egyedül fogja leélni az életét?

Kérdező!

Férfi vagyok és minden jelentősebb kapcsolatomat a véletlen hozta.

Szereltünk nála, szomszédságba költözött, kollégám baráti barátnője volt, együtt utaztunk naponta 50 km-t, kutyasétáltatás közben beszélgettünk, ...hát ilyesmik. Kettőből házasság lett.

#12

Amikor legkevésbé keresed, egyáltalán nem várod és eszedbe sem jut. Tapasztalat.

Ne irigykedj 55%-os!

Öregít, csúnyít, megkeserít!:)

#16

Pedig az esetek 90 %-ában véletlenül találkoznak emberek. Nagyon ritka, ha társkeresőn találják meg az életre szólót. Akiről meg süt a magány és a kétségbeesett keresgélés, az rendszerint nem vonzó. Valamiért az az érdekes mindegyik nem számára, ha maga szúrja ki és szerzi meg a kiszemelt alanyt, nem pedig az akaszkodik rá, mindenáron.

#17

"ha maga szúrja ki és szerzi meg a kiszemelt alanyt, nem pedig az akaszkodik rá, mindenáron."

Igazad van, ez így van. Olyan ez mint a vadászat. A pasik nőre vadásznak. Kiszúrják és megszerzik a kiszemelt alanyt. Csak aztán nem biztos, hogy meg is akarják tartani a zsákmányt. Mert csak eljátszadoznak vele egy ideig, mint macska a döglött egérrel, aztán elpöckölik és jöhet a következő levadászandó áldozat.

Engem is egyszer kiszelet egy nagy vadász, játszadoztunk egy pár évig, de ő már átvándorolt más vadászmezőkre. Ott szebbek és fiatalabbak meg érdekesebbek a zsákmánynak valók. Én meg csendben elfogadtam, hogy egyedül maradok. :)

Ilyen ez a puna vadászat.