Ma van Édesanyám temetése délután 3-kor, hogy lehet ezt túlélni?

Éld meg ma, ami jön. Ne törekedj erősnek lenni. Jó, ha tudsz sírni, akár előtte vagy utána. Legyen kitéve fénykép a koporsóra vagy urnára. Ha koporsós, hallani kell a temetés hangjait. - nagyon fáj, de ez fontos a gyászmunkához, hogy a gyászfolyamat re akadjon meg. Mert akkor később lesz rosszabb.

Kb. 2-3 hét múlva keresd meg a legjobb barátodat, vagy aki hozzád közel áll, és hagyd, hogy vigasztaljon, mert lesz még egy mélyebb szakasz.

Kb. 4-6 hónap múlva érdemes egy gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakozni. Addig azt keresd és azokat az embereket fogadd el, akik szimplán képesek melléd állni. Egyszerűen csak ott lenni veled.

Őszinte részvétem!

Őszinte részvétem! Nekem is meghalt az anyukám már 3 hónapja ugyan, de nagyon fáj még mindig az halála, és már a hiánya fáj inkább, mint az a tudat, hogy meghalt, és nincs többé köztünk.

Pánikbeteg vagyok, és régebben, apukám halála után pont egy hónappal jött elő az első pánikrohamom. Túlzottan átadtam magam az érzéseimnek, sírtam, bömböltem, dühös voltam, hogy miért nem inkább én haltam meg. Élni se akartam. Most anyukám elvesztésénél el tudtam engedni, és belenyugodni a sorsba, amit kimért rá, és ránk. Bele tudtam nyugodni, mert sokat szenvedett halála előtt, és már jobb lehet neki a mennyekben. Tudom ez nem vigasz ilyenkor, csak a tehetetlen, mérhetetlen fájdalom van. Én abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy még a kórházban el tudtam tőle búcsúzni, és amíg élt, addig ott voltunk a testvéremmel mellette. Fogtuk a kezét, símogatuk a homlokát, az arcát, noha már azt se tudta, hogy mi kik vagyunk. A temetés az már csak egy jelképes erőltetett, képmutató ceremónia a rokonok, ismerősök felé. Nem azt éreztem igazi búcsúnak. Urnás temetése volt, ami szerintem talán jobb is, hogy nem látod a koporsót, amiben az elhúnyt élettelen teste van. Apukámnál koporsós volt, ráadásul nyitott, és én hülye bementem megnézni. Akkor megfogadtam, hogy soha többé ilyet. Mert nem az élettelen testére akarok emlékezni, hanem arra, amikor még élt, jókedvű és egészséges volt. A rokonokon annyira éreztem, hogy nekik ez csak egy program, amin meg kell jelenni, néha visszagondolnak rá, elejtenek pár könnycseppet. Neked azt tanácsolom, hogy légy erős, de a könnyeidet se szégyelld, és gondolj bele, hogy ez az élet velejárója, hisz mindannyian előbb-utóbb eltávozunk erről a földről. Neki már jobb ott a mennyekben, miatta ne aggódj, csak neked és a többi hozzátartozónak nagyon rossz. De vigasztaljon az, hogy ez az érzés el fog múlni. A vele töltött szép emlékekre majd jó szívvel fogsz gondolni. Még valami, hogy legyen valaki, akivel meg tudd osztani a fájdalmadat, egy rokon, barát, családtag, akiben bízol, és szerette édesnyádat! Sok sok erőt kívánok!

Nagyon sajnálom!

Fontos, hogy éld meg az érzéseidet, ne akard elnyomni semmiképp, akkor tovább fog tartani a gyász. Gondolj a szép emlékekre, és arra, hogy mindig a szívedben lesz.

Egy ember akkor hal meg igazán, ha elfelejtik.