Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Ezen a traumán hogyan tudnék...

Ezen a traumán hogyan tudnék túllépni?

Figyelt kérdés

20 éves vagyok, és egy idő óta újra nagyon nyomaszt egy 5 évvel ezelőtti esemény.

2015-ben született meg a testvérem, a szüleim viszonylag fiatalok voltak, (35-37) egyikük sem dohányzik, nem isznak, nincs káros szenvedélyük.

Amikor megszületett a testvérem, még nem volt semmilyen egészségügyi probléma, 9 pontos lett az apgar-ja.


2016-ban 2 hónappal az első születésnapja előtt megbetegedett, belázasodott, a szüleim először elvitték orvoshoz, aki annyit mondott, hogy nagy baj van, be kell fektetni a kórházba, ahol infúziókat kapott, folyamatosan monitorozva volt az állapota, de 2 nap után meghalt.

Egy ideig jártam pszichológushoz, beszélgettünk, de nem használt sokat.

Több ismerősünk van (inkább a szüleim ismerősei), akiknek a gyereke most 6 éves, és mindíg eszembe jut, hogy nekem is lehetne testvérem, az eltelt évek alatt most a legrosszabb visszagondolni rá. 2 szomszédban is van hasonló korú gyerek (4, 5, 8 évesek), akiket nem nagyon tudok elkerülni, majdnem minden nap látom őket, amiről szintén eszembe jutnak a dolgok, abban reménykedek, hogy jön a tél, és a hidegben hátha nem lesznek olyan sokat kint.


Nagyon introvertált vagyok, barátom nincs, a szüleimmel viszont bizalmas a kapcsolatom, de mások előtt nem merek, meg nem is akarok megnyílni. (Elképzelhető, hogy a pszichológussal való beszélgetés is azért nem használt)


Ezen túl lehet valahogy lépni? Nagyon kilátástalannak látom a helyzetemet.

Azért írtam ki a kérdést, hogy hátha valaki tud javasolni valami mást, mint a szüleim.



2021. okt. 19. 21:15
 1/4 anonim ***** válasza:
90%
Hát, öregem, egydül nem. Szóval uzsgyi vissza a pszichológushoz ésmost ne csak szórd a pénzt, hanem tálalj is ki.
2021. okt. 19. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
89%

Szegény baba:(((

Nagyon sajnálom.

2021. okt. 19. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 LuckyLevi ***** válasza:

A pszichológusok sem csodadoktorok. Sokan csak művelik, amit könyvből olvasnak, de nem igazán értenek az emberekhez. Ritka a jó, sajnos.

Ne hari, hogy ezt mondom, de szerintem benneragadtál az önsajnálatban. Kérdés, hogy miért?

2021. okt. 21. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
90%
3-as, talán azért, mert meghalt a testvére...
2021. okt. 22. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!