Ez lenne az élet?
Végig hajnalokig magoltam a középsulit, hogy jó egyetemre járhassak. Volt egy csomó irigyem, meg akik csak úgy szimplán bántottak. Én nem szolgáltam rá, mindig csendes voltam, volt 1-2 barátom mindig körülöttem, de megviselt a verbális és lelki abúzus, amit a többiektől éveken át kaptam. Váltottam is középsulit, de ott se volt jobb. Mindig a visszahúzódóbb, csendes, tanulós, jótanuló típus voltam és állandóan azért szekáltak, mert hogy "beképzeli, hogy ő milyen okos, meg milyen jó". Aztán ennek az érettségivel vége lett ugye, mert szétszéledtünk, ki a maga céljai szerint folytatta tovább a tanulást, vagy még azt sem.
Egyetemen tanulok, itt sem vagyok központi alak, de szeretem a szakomat, motivált vagyok a tanulásra és a fejlődésre annak minden értelmében és mélységében. Viszont itt is nagyon sokszor elő szokott jönni bennem, hogy minek ez az egész, hogy aktívan megküzdjek a céljaimért? (Most az alapvető igényektől, hogy legyen fedél a fejed felett, étel előtted, ...stb eltekintve)
Vannak ugyan barátaim, de nem sok, kb 10 ember az, akikkel lógni szoktam, de mindig mikor találkozunk az a téma, hogy az Apámnak honnan van ennyi pénze (sok az ingatlanunk, eléggé jól élünk jelenleg) és hogy az Anyám és az apai Nagymamám viszonya milyen. (Nem-e utálja az anyós a "kis"fia feleségét, amiért egy szegényebb családból beleházasodott egy pénzes, gazdag családba.)
Belefáradtam már, hogy kb mindenki a pénztárcánkban kutakodik, volt is olyan barátnőm, aki pénzt kért tőlem kölcsön, mert hogy nekem úgy is belefér az, hogy egy 10.000-est odaadjak csak úgy valakinek. (Hozzátartozik, hogy én senkinek nem adok ki kölcsönbe pénzt, mert nem vagyok bank és a rászorulókon máshogy segítek, voltam már szervezetben önkéntes ételosztáson, én így tudok segíteni, mivel nekem se adnak semmit ingyen.)
Tudom, nem minden a pénz, és nem élek nagylábon. Anyagi jólétemet az Apukámnak és családjának köszönhetem, de soha nem éltem vele vissza. Nincs kocsim, nincsenek designer ruháim, nem megyek nyaralni minden évben,...stb. Mégis elegem van benne, hogy az emberek általában elsőre azt nézik egy emberen, hogy van-e pénze, vagy nincs (van-e saját lakás,...stb.).
Aztán lehet egyszer megismerkedem majd valakivel, akivel kölcsönös lesz a szimpátia és a tetszés, lehet közösen tervezünk majd. De akkor és ott is ki leszek téve mindenféle rosszindulatnak és irigységnek (pl. munkahely, leendő párom családja, baráti kör).
Minek egyáltalán sikereket elérni, ha úgyse örül neki úgy igazán senki, csak nekem kéne, de annyira én sem örülök a sikereimnek. Elfogadom őket, de csak azt látom, hogy minden siker mögött ott a csomó rosszakaró.
Mindenhol ott vannak azok a nagy önbizalommal rendelkező emberek, akik abban lelik örömüket, hogy kipécéznek másokat és b*szakodnak velük. Velem ez már annyiszor megesett, mégsem tudom magam túltenni rajta. És ebbe mindig belefuthatunk, hiszen a véletlenek az élet mozgatórugói.
Egyszerűen már nem akarok sikereket, hogyha mindig az van a végén, hogy megkapom a p*fámba, hogy "És magának olyan papírja honnan van???", "Te mivel dolgozol, hogy ilyen helyen élsz?", "Te tényleg ekkora beképzelt majom vagy?", "Neked mindent csak a segged alá raknak.".
Éltem már csövesen, mikor külföldön voltam 1 évet, borzasztó körülmények között, de ott sem voltam se boldogabb, se szomorúbb. Egyszerűen nem látom az élet értelmét, mert a figyelmem központjában mindig ezek az irigy, kipletykáló, gonoszkodó, ellenem irányuló emberek állnak (igen, am szenzitív vagyok).
Nem értem tehát, tulajdonképpen mi az élet értelme?
A szerelem se egy biztos pont, mert bármikor megcsalhatnak, a saját gyerekedben (nekem még nincs) is sokszor csalódhatsz, megbánthat, kihasználhat, becsaphat, a munkahelyen ki vagy téve a g*cizésnek, irigységnek és tulajdonképpen minden közösségben szintén (igen, a vallásosokban is).
Nem akarok így élni, még fiatal vagyok és boldogtalan. És igen, járok pszichológushoz, de nem mondott semmi konkrétat, hogy bajom lenne, és nem is nagyon segít, mert nem hiszek benne, csak azért járok mert azt mondják az okosok, hogy jó.
Ha a hangulatomat elemeznem kéne, olyan mint József Attila - Tiszta szívvel c. versében.
Egyszerűen csak irigyek rád amiért jól álltok anyagilag.
Teljesen más problémaik vannak mint mondjuk neked.
Neked megvenni valamit valószínűleg nem jelent akkora gondot mint akinek kevesebb összegből kell gazdálkodnia.
Próbalj meg esetleg olyan hobbit találni ami kicsit költségesebb és akkor megismerhetsz olyanokat is akik hasonló anyagi környezetből jönnek.
Neked kellene valaki aki kiszakít ebből az életből egy kicsit és szórakoznátok és utazgatnátok egy kicsit.
Rögtön rájönnél te is, hogy sokkal több lehet az élet mint amit te most ismersz.
Költözz el, kezdj el szerényebben élni, akkor nem lesznek irigyek az egzisztenciádra.
Persze az is kell, hogy kilépj abból az alapállásból, hogy rágörcsölsz arra, hogy ki mit gondol meg szólogat be, mindenkiről azt gondolod és minden apró jelből arra következtetsz, hogy b*szogatnak. (Ja, amúgy b*szol te rendesen? Az sokat segít a pszichén.) Persze ez az alacsony önbecsülésből is fakadhat, úgyhogy egyúttal békélj meg azzal, hogy ki vagy és hol tartasz, és különösebben ne érdekeljen, hogy ki mit gondol rólad. Anyagi helyzeted, képességeid és tudásod révén ez lehetséges. Válassz jó munkahelyet, jó barátokat, jó párt, a szarembereket meg skippeld. Ennyi.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!