Szakítás utáni magány leküzdése?

Egy hónapja véget ért majdnem két és fél éves kapcsolatom. Én nagyon szerettem őt, ő viszont már nem érezte azt, mint régen, így az új utat választotta. Nemcsak a párom volt, hanem a legjobb barátom is egyben. Sok ismerősöm van, több "felületesebb" barátom, azonban olyan, akire bármikor számíthatok, szinte nincs is. Talán egy, de ő is kissé körülményes. Nincs olyan, akit bármikor felhívnék és találkoznánk, beszélgetnénk. Szóval mióta az exem már nem az életem része, nagyon egyedül érzem magam és magányos vagyok. Nagyrészt távkapcsolat volt, de hetente-kéthetente mindig találkoztunk. Amikor pedig nem, akkor telefonon beszéltünk egy nap többször is, volt hogy hajnalig is. Meg persze írásban egész nap, kivel mi történik. Ez mind hiányzik és csak ürességet érzek. Most tudtam volna közelebb költözni, ezt vártuk mindketten, de már sajnos ez nem számít.

A bennem lezajló érzéseket egy emberrel tudom megosztani, neki mindig elmondom, mert ha nem mondanám senkinek, csak rosszabb lenne. De vele is csak néha telefonon beszélek, nem egy városban lakunk. Mondjuk rajtam nem múlna, én így is szívesen találkoznék vele bármikor, de ő is körülményes ebben a tekintetben.

Még mindig gyakran nincs kedvem semmihez, nagyon elveszett a motivációm, túlságosan is rá építettem mindent. Próbálom helyreszedni magam, de nehéz a szakítást feldolgoznom, főleg amikor tényleg nincs kihez forduljak és teljesen a saját gondolataimban elveszek.

Esetleg volt már valaki hasonló helyzetben? Mi segített túllendülni, van esetleg valamilyen tanácsotok? Köszönöm szépen előre is. (20F)