Évek óta tartó magány leküzdése? 18L nem pasira vágyom.

Ha ilyen nehéznek látszik bárki olyannal a beszélgetési lehetőség, akivel te szívesen beszélgetnél, de vágynál valakivel teljes őszinteségben beszélni belső dolgaidról, akkor meg lehet próbálni egy telefonos lelkisegély szolgálatot. Van több ilyen ingyenes is. És a vonal végén olyan emberek hallgatnak, akik semmi mást nem akarnak, csak melletted lenni, segíteni.

Valamint, nem akarok tolakodó lenni, de leírom ezt a gondolatomat is, hogy van még valaki, akivel teljesen őszintén beszélhetsz bármi belső érzésedről, gondolatodról, és aki rá is ér, hogy meghallgasson. Ez pedig Isten, ha egyszerűen imádságban elmondjuk neki dolgainkat, és tiszta, őszinte vágyakozás van a szívünkben, akkor válaszolni fog (lehet, hogy egyáltalán nem úgy, ahogy mi várjuk/elképzeljük).

Sok sikert!

Szia!

Kicsit olyan, mintha a saját történetem olvasnám, annyi különbséggel hogy én idősebb vagyok. 16 éves koromban kezdődött nálam, előtte csendes gyerek voltam és visszahúzódó. Nehezen kerültem másokkal szoros kapcsolatba, nehezen nyíltam meg. Habár én nem voltam magántanuló, a baráti köröm nekem is csak 1-2 emberből állt és ugyan úgy ahogy te elhallgattam mindent. Mikor 16 évesen "beütött" ez a dolog, megváltoztam. Én is mosolyogtam, sokkal többet hülyültem, ezer történetet meséltem. Mindenki azt hitte én vagyok a vidám lökött gyerek, akinek semmi gondja a világban. Megpróbáltam mindenkit szórakoztatni, de közben egyre rendszeresebben gondoltam arra hogy nincs megoldás a problémámra, örökre így maradok. Egy megoldást láttam én is... meg kell halni, és akkor nem lesz ez a szenvedés. Nem tini hisztire kell gondolni, nem depi vagyok öngyi leszek. Oda jutottam az évek alatt, hogy egyszerűen összetörtem huszonéves koromban. Akkor nagyon közel kerültem ahhoz hogy butaságot csináljak. Ennek az állapotnak a hozadéka volt hogy minden téren elbuktam, párkapcsolatok, iskola, munka, amit el tudsz képzelni ment a kukába. Félreértés ne essék, a hibás én voltam minden esetben, de annyira szenvedtem hogy nem tudtam másra gondolni. Kifelé még mindig röhögtem, mindenki azt gondolta azért nem megy semmi mert szimplán lusta vagyok, nincs tartásom, teszek az életre.

Elegem lett. Ekkor megembereltem magam (legalábbis én ezt gondoltam), és ultimátumot adtam magamnak: ha a következő 10 évben ezt nem küzdöm le, akkor véget vetek mindennek. Ez lesz az én utolsó esélyem. Nem tudom látod-e a mintát, ekkor sem kértem segítséget, kifelé röhögtem... Visszamentem az iskolába amit elvégeztem, szereztem munkát ami jól fizetett és szerettem csinálni, egyedül emberi kapcsolatok terén voltam továbbra is "béna". Majd eltelt 10 év, és rá kellett jönnöm minden ugyan az maradt. Többet keresek, mindenki megbecsül, szeretnek az emberek hiszen én vagyok a lökött gyerek aki mindenkivel jóban van. De én még mindig rosszul érzem magam.

Akkor újra választás elé kerültem, betartom amit megfogadtam? Úgy döntöttem igen. Eldöntöttem mikor hol és hogyan lesz a legjobb, nem szóltam senkinek, nem írtam ki sehova semmit. A születésnapom direkt nem tartottam meg, de utoljára még találkozni akartam azzal a pár barátommal akiket kedveltem. Egy utolsó nagy hülyülés egy amolyan elköszönésképpen. Mikor odamentem a megbeszélt helyre, akkor az egyik barátom párja olyan furcsán nézett, majd még aznap megkérdezte mi a baj. SOHA nem beszéltünk előtte, de megérzett valamit. Szó szót követett, és akkor neki elmondtam mindent. Nem egyszerre persze, szép lassan "szedte ki" belőlem, de akkor jöttem rá. Egy balfék vagyok.

Ezt egyedül nem lehet leküzdeni... ha akkor és ott megteszem amit gondoltam akkor ott a vége a történetemnek. Nem gyógyultam meg, nem lettem hirtelen egy "normális" ember. De tanulj kérlek a hibámból! Amikor a legjobban nevettem, akkor voltam a legmagányosabb, akkor voltam a legmélyebben. Amikor erről beszéltem egy emberrel akit érdekelt mi van velem, akkor voltam a legszomorúbb, és a leggyengébb egész életemben. De utána olyan érzés volt mintha újjászülettem volna. Mondom, egy beszélgetéstől nem gyógyulsz meg ha te is hasonló cipőben jársz. De valahol el kell kezdeni ezen dolgoznod, mert ha kifele vidámkodsz attól ez még lassan felőröl. BESZÉLJ, bárkivel. Válassz innen valakit, beszélgessetek zenéről, hobbiról, a gondjaidról. De ne tartsd magadban.

Ha van barátnőd akiben bízol mint ahogy írtad, akkor választhatod őt is. Kereshetsz szakembert, akár online is. Az a lényeg ne add fel, és ne egyedül fuss neki. Remélem segítettem, és nem leszel olyan béna mint én :) Kitartás!

Egyetértek az előttem szólóval. segítségre van szükséged. A depresszióból nem lehet egyedül kikerülni.

Én is jártam ebben a mélységben. Eljutottam egy depressziós rehabilitációra, ahol, mivel nem azt szerettem volna, hogy kedélyjavítókkal érezzem jól magam, egy pszichológussal történő beszélgetések folyamán, rájöttem, hogy ahhoz, hogy jobban érezzem magam, változtatnom kell az életemen. Értékes vagyok, és meg kell tanulnom szeretni magamat, persze nem az önzőség végletéig, hanem csak az egyensúlyig.

Az ilyen problémáknak lelki gyökerük van. Mondhatni a depresszió fának a gyökerét kell kiirtani.

Beszélgethetünk privátban.