Ongyilkos lett az egyetlen baratom, nem igazan tudok mit kezdeni magammal 23/f (Nagyon hosszu)?

Amiota az eszemet tudom introvertalt, szegyenlos ember vagyok. Altalanos suliba nem voltak nagy gondok, de mar ott is eszrevettem, hogy pl mas osztalytarsaim konnyen osszeismerkedtek es beszelgettek mas osztaly tanuloival, nekem valamiert nem ment, amivel igazabol nem is volt bajom, neha kinos csond volt emiatt, de altalanossagba nem zavart. Az osztalybol kb 10-15emberrel elbeszelgettem es ez eleg is volt. Kb 9-13eves korig jartam az egyik osztalytarsammal, majd "dobott" ami par napig rosszul esett, de utana mintha megsem tortent volna. 8.ban elkezdtem nagyon pattanasosodni, ami tonkrevagta az onbizalmam, kozben a noverem is meghalt es bezarkoztam amennyire csak tudtam, meg a ballagasra se mentem el. Nem voltam kulonosen jo tanulo, melle egy rossz tanacs miatt egy eleg szar kozepsuliba mentem, ahol ram is szalltak. Fel ev mulva iskolat kellett valtani emiatt, de addigra mar teljesen osszezuztak minden onbizalmam. Gyava emberhez meltoan valamibe menekulni kellett, nekem az online vilag lett a menedekem. elkezdtem rengeteget jatszani, sorozatozni, filmezni, angol szinkronnal es magyar felirattal, aminek koszonhetoen viszonylag jo lett az angol tudasom, szoval nem mondanam teljesen negativ hobbinak.

9.osztaly 2.felevtol masik iskolaban kezdtem, teljesen bevoltam zarkozva, egyaltalan nem ontott el semmi remennyel az uj iskola. Osztalyfonok beultetett egy gyerek melle aki ugyanolyan csendesnek tunt elsore mint en, aztan osszeismerkedtunk. Kiderult, hogy nagyjabol ugyanolyanok vagyunk, ugyanazok a hobbik stb. A tobbi osztalytarssal alig beszeltem, neha szekalgattak de nem volt semmi komoly, ketten elvoltunk magunknak.

Mikor 12.be jartunk, a csaladja miatt kikoltoztek kanadaba, de online beszeltunk ugyanugy minden nap, szoval nem ereztem magamat maganyosabbnak hiaba volt egy teljesen mas idozonaban. Megtudtunk beszelni mindent, akarmilyen agyament gondolatom/oromom/banatom volt, letudtam neki irni teljesen oszinten, mindenfele titkolozas nelkul, mert tudtam, hogy sose itelne el semmiert. Ez forditva is igaz volt, neki nem volt rajtam kivul senkije, edesapja meghalt gyerekkoraban, az anyjaval es az occsevel pedig nagyon nem jottek ki.

Rola annyit kell tudni, hogy elegge rossz csaladban nott fel, az edesapja magyar volt, az anyja pedig cigany, a rosszabbik fajtabol. Utalta, hogy ennyire lustak, hogy allandoan csak okoskodnak, mikozbe semmihez nem ertenek, stb. Kanadaba is neki kellett folyamatosan tolmacsolni, mert az anyja meg a tesoja lustak voltak megtanulni a nyelvet.. Eleinte oke, de visszaeltek vele es kihasznaltak, ha pedig ellent mondott, akkor o volt a szar. Szoval inkabb csondben turt, amiert meg egy koszonomot se kapott soha. Tobbszor mondtam neki, hogy ne hagyja magat ennyire kihasznalni, mert nagyon megfogjak szokni es lelegezni se fog tudni toluk, de ha nem segitett nekik akkor folyamatosan cseszegettek.. Tobbszor felajanlottam, hogy jojjon haza mo-ra, tudok neki segiteni anyagilag, mert csak szenved ott, de nem akart eloskodni rajtam. Menekultkent mentek ki kanadaba es meg iskolaba jart, illetve nem volt kocsi es valami kulvarosban eltek, szoval hiaba nezett folyamatosan munkahelyeket, nagyon ritkan talalt csak. Szoval nagyon nehez volt elszakadni toluk. Depresszioval kuzdott, mikor meg itthon eltek tobbszor fekudt pszichiatriai osztalyon, kanadaba is tobb orvosnal volt, jopar gyogyszert kiprobalt, de semmi nem segitett. Gondolom az idegen kornyezet is ratett, mert az ido mulasaval szepen lassan egyre kedvtelenebb lett, egyre jobban elojott nala a panikbetegseg, ha talalt is munkahelyet, nem tudott egy hetnel tovabb megmaradni, mert folyamatosan remegett, rosszul volt emberek kozott. Valahol melyen mindig is tudtam, hogy egyszer ongyilkos lesz, az evek alatt ahogy fokozatosan nyiltunk meg egymasnak es meseltunk el egyre bizalmasabb dolgokat, egyre jobban ereztem, hogy nem termeszetes halalt fog halni. Az utobbi kb 3evben o is egyre gyakrabban hangoztatta, hogy nagyon elege van mindenbol. 2020 novemberben kiberelt egy motel szobat es elbucsuzott tolem, akkor lebeszeltem az ongyilkossagrol, amiert masnap le is baszott, es ott megigertem neki, hogy tobbe nem fogom megprobalni lebeszelni. Nevezzetek szar embernek, bizonyos szempontbol az is vagyok, de szamara tenyleg a halal volt az egyetlen kiut. Tudom, ez most hulyen hangzik, de 7-8ev ismerettseg minden egyes reszletet nem tudom leirni ide, hogy teljes kepet tudjatok kapni rola. Sajat noverem halalanal nem voltam fele ennyire elveszett se mint most, szoval nyilvan en lettem volna a legboldogabb ha nem lesz ongyilkos. Tehat.. Most februar 10-11.en minden elojel, celzas nelkul torolte magat facebookrol, discordrol, mindenhonnan ahol tartottuk a kapcsolatot,(gondolom nem akarta, hogy megint megprobaljam lebeszelni, ha elmondana mire keszul) itt mar aggodtam, ereztem hogy valami baj lesz. 12.en irt egy emailt: "sok szerencset"

Masnap raneztem az anyja facebookjara, ahol nem irta ki szoszerint, de celzott ra hogy valami baj tortent, rairtam es irta hogy ongyilkos lett.

Az elso 2napban egyaltalan nem voltam szomoru, szerintem fel sem fogtam mi tortent, utana teljesen osszetortem, egesz nap csak nezek ki a fejembol, nem kot le semmi, nagyon ingerlekeny vagyok mindenkivel szemben, tobbszor azon kapom magam napkozben, hogy konnyezek, minden este alomba sirom magam.

O mar nem szenved tobbe. Nem haragszom ra amiert itt hagyott, mikor novemberbe elbucsuzott, megtudtuk beszelni, tudta hogy fajdalmat fog okozni nekem, de nem kerhettem volna tole azt, hogy maradjon eletben es szenvedjen csak azert, hogy nekem jo legyen. Viszont most, hogy meghalt, nem tudom mihez kezdjek. A szokasosn is uresebbnek, ertelmetlenebbnek erzodik minden. Nincs egy haverom se, nem jarok el itthonrol, nincs baratnom, meloban csak munkatarsi kapcsolatok vannak, es nekem ezzel nincs is semmi problemam, mint az elejen irtam, elegge introvertalt vagyok, nagyon nehezen engedek kozel magamhoz valakit, de most hogy o nincs, ugy erzem mintha eltunt volna a masik felem. Csaladdal tudok rola beszelni es beszeltem is. Sokat gondolkoztam azon, hogy meg kene probalni egy pszichologust, de az urt nem tudja betolteni, idovel biztos jobban megszokom, de nem tudok elkepzelni olyan tanacsot, amitol konnyebb lenne.

Bocsi, hogy ennyire hosszu lett, meg elegge kusza, csak jol esett valahova kiirni magambol.