Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Más is érezte ezt?

Más is érezte ezt?

Figyelt kérdés

Tulajdonképpen egy hosszú folyamat vége volt a tegnapi nap illetve a ma reggel. Ugyanis azt éreztem, hogy valami meghalt(t) bennem. Ma reggel pedig egyel halványabbnak, üresebbnek érzem magam. 25 éves fiatal férfi vagyok, eddig is ki voltam égve de ez a reggel más megmondom miért.

Néha eddig is magam alatt voltam, mert nem volt még barátnőm ami önmagam és a társadalom előtt is egy szégyen, nem kell ezt szépíteni mert így van. Eddig mindig lázba hozott egy két csinos lány, vagy a régi diákszerelmeim a gimiből. (Bár sokszor azt éreztem hogy enyhén duci testtel, meg amúgy is nem érdemlem meg őket, persze sorozatos vissza-utasításokon vagyok túl.) Eddig fájt, hogy nem volt barátnőm, nem szeretkeztem egy szép lánnyal. S ma reggel arra ébredtem, hogy semmit nem érzek. Nem lettem boldog, vagy jobban egyszerűen azt érzem ha az összes lány akit tetszett mind felajánlaná magát, már az sem hozna lázba. A pornó úgy szintén. Egyszerűen már nem tud izgatni. De így van ez a legtöbb dologgal, ami régen lázba hozott ma már nem is izgat. Egy jó beszélgetés sörrel a belvárosban, a hobbijaim stb.

Eljutottam arra s szintre, hogy nem érdekelnek a lányok. Ez nem azt jelenti hogy meleg lettem! Egyszerűen beleuntam a játszmázásokba, a megfelelésbe. Csak magam érdeklem magamat. Ezért is kezdtem fogyókúrázni,és gyúrni. Magamért.


Ettől függetlenül ez sem hoz lázba, vagy leszek tőle boldog.


Más is érzett már ilyet? A kiégésnek egy fokozata ez?



2021. jan. 14. 10:11
 1/8 A kérdező kommentje:
Már az se tenne boldoggá, ha lenne egy barátnőm. Valami elhasználódott bennem!
2021. jan. 14. 10:13
 2/8 anonim ***** válasza:
8%

kiégtél, dagadt vagy és erre fogod a sikertelenségedet

tisztára, mint Molnár Krisztián

attól, mert dagadt vagy nem biztos, hogy az az oka annak, hogy nem kellesz a csajoknak

ilyen lúzer mentalitással ne csodálkozz, hogy taszítod a lányokat, nem lehetsz partner, max 1 szobanövény

ha csajt akarsz és érezni valamit, akkor változz olyan irányba, hogy erre alkalmas legyél, ne kifogásokat keress és hülyeségekbe temetkezz

2021. jan. 14. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Egyáltalán nem vagyok kövér csak egy kicsit mackós. És sportolok is már! Nem érted ezt az életérzést.
2021. jan. 14. 10:25
 4/8 anonim ***** válasza:

Az ember mindig fejlődik! Sokan soha nem vonják le a szükséges következtetéseket. A te sikertelenséged sem egyirányú út, lehet menni többfelé! Lehetne tenni magadért és azért hogy jobban megfelelj az elvárásoknak. És lehet elfogadni a jelenlegi állapotot, azt hogy nem értesz a nőkhöz, nem lesz párod sem. Ha neked ez a jó, akkor jól tetted. Fordulj olyan irányba amiben látsz valami fejlődési lehetőséget! Akár tanulás, a jelenlegi tudásod tovább fokozása! Vagy akár olyanba is kezdhetsz amit eddig még nem próbáltál de szívesen megtennéd! Pl egy új hobbi, hegymászás, sportolás, búvárkodás, stb. Vagy művészetek, festés, fotózás, rajzolás, nagyon jó dolgok, ezzel olyan dolgok jönnek felszínre amikről talán nem is tudsz, de egyszer csak ott lesz a papíron előtted! Izgalmas dolgok ezek és a lehetőségek szinte végtelenek!

19L

2021. jan. 14. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Vannak ilyen időszakok, ne aggódj, csak sportolj tovább, nem kell, hogy lázba hozzon, csak csináld, mint egy kötelező feladatot. És mikor el múlik ez az állapot (mert el fog múlni) egy bomba csávó fog készen állni, hogy meghódítson néhány szívet.
2021. jan. 14. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Ha hiszed,ha nem,pont most értél el arra a pontra,ami után sikerülni szoktak a dolgok...elengedted,fellélegeztél.Lehet kiégésnek érzed,de pont most hagytál el egy olyan görcsösséget,amit megéreztek benned a lányok.Közben magadon is elkezdtél javítani.egyenesben vagy haver,kitartás! :)
2021. jan. 14. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Egyetlen nap reggeli hangulatából hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni. Főleg az ilyen borongós, téli napokon. Bármilyen hihetetlen is számodra, a hormonális állapotod óráról órára változik. Elég, ha két percre kisüt a nap, egyből megugrik a kortizolszint, ettől csökken a melatonin mennyisége, és máris sokkal jobban érzed magad.
2021. jan. 16. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
De ez más! Esküszöm nem hormonális. Értem én, persze ez is lehet.
2021. jan. 16. 16:33

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!